Kettőzött mássalhangzós szavak - játék
A játék lényege:
Olyan szavakat kell a játékosoknak gyűjteni , amelyekben egy adott mássalhangzó megkettőzve szerepel.
Eszközszükséglet:
a magyar ábécé teljes mássalhangzókészlete egyenként fóliázva
A játék kerete:
Játszható: - egyénileg - csoportban - osztálykeretben.
Írásban játszva: - időben korlátozva - korlát nélkül
Szóban játszva: azé a pont, aki elsőként mond ki egy jó szót
Szabályok:
A játék megkezdése előtt kell a szabályokban megállapodni korosztálytól függően.
- 1. és 2. osztályosok:
Ők bármilyen szót gyűjthetnek. Elegendő
minden kötöttség nélkül csak arra figyelniük, hogy a kettőzött mássalhangzó
szerepeljen a gyűjtött szó
valamelyik részén.
- Idősebbektől kérhetjük, hogy
1. Csak szótári alakot gyűjtsenek ( = szótő toldalék nélkül ).
2. Csak egyszerű szavakat gyűjthetnek.
3. A főnevek közül csak a közneveket gyűjtsék.
4. Csak magyar vagy a magyar nyelvben meghonosodott jövevényszavakat, hétköznapokban is használt idegen szavakat gyűjtsenek.
5. Nehezíthetünk azzal is, hogy vagy a szó belsejében vagy a végén szerepeljen a mássalhangzó kettős.
6. Próbálják meg a szónak azon "családtagjait" összegyűjteni, amelyekben szerepel az adott mássalhangzó kettőzés.( Így még több pontot szerezhetnek kis továbbgondolással.)
7. Szűkíthetünk a szógyűjtés körén szófaj szerint is.
+ A szógyűjtéshez semmilyen segédeszközt ( nyomtatott kiadvány , internet, telefon ) ne használjanak!
A játék indítása:
A lefordított betűkártyák közül 1 darabot húz az egyik játékos. Ennek kell megkettőzve szerepelnie a szóban.
Ha bizonyos idő elteltével nincs ötlet az adott betűkettőzést tartalmazó szóra, a kártya visszakerül a többi közé.
Értékelési javaslat:
Többféleképpen pontozhatunk. Pl. így:
- ahány szó, annyi pont;
- ahány betűből áll a szó, annyi pontot ér.
Könnyített változatok:
- Az alábbi szógyűjteményben látható, melyek a ritkábban kettőzve használt mássalhangzók. Ezeket esetleg ki lehet venni a kezdőhalmazból.
- Ha nagyon nehezen indul a szókeresés, - vagy ha kisebb szókinccsel rendelkező gyerekekkel játszunk, - körülírással rávezethetjük a játékosokat egy-egy megfelelő szó kitalálására.
MEGFEJTÉSEK
(Kettőzött mássalhangzót tartalmazó szavak gyűjteménye a teljesség igénye nélkül.)
bb
abba abból csobban csobbanás csobbanó dobban dobbanás dobbanó dobbant dobbantás dobbantó döbben döbbenet döbbenés döbbenő döbbent ebbe ebből gibbon gubbaszt gubbasztó jobb jobbik jobbít jobbítás jobbító jobbos lebben lebbenés lebbenő lebbent lebbentés lebbentő lobban lobbanás lobbanó lobbant lobbantás lobbantó lobbi lobbizás lobbizik lobbizó rabbi robban robbanás robbanó robbant robbantás robbantó
cc
cucc cuccol döccen döccenés döccenő hecc heccel heccelés heccelő koccan koccanás koccanó koccant koccantás koccantó koccint koccintás koccintó moccan moccanás moccanó pöccen pöccent pöccentés pöccentő puccos ruccan ruccanás ruccanó saccol saccolás saccoló sicc skicc skiccel skiccelés skiccelő slicc sniccer stuccol strucc vicc viccel viccelő viccelődés viccelődő vicces vicceskedés vicceskedik vicceskedő ziccer
ccs
fuccs fuccsol fuccsoló gleccser giccs giccses keccsöl loccsan loccsanás loccsanó loccsant loccsantás loccsantó meccs meccsel priccs raccsol raccsolás raccsoló reccs reccsen reccsenés reccsenő reccsent reccsentés reccsen szkeccs toccsan toccsanás toccsanó
dd
addig addigi addiktológia addiktológus kedd keddi
ff
affektál affér böffen böffenés effektus graffiti graffitis graffitiz griff kaffog kaffogás kaffogó koffein maffia maffiózó nyiffan nyiffanás nyiffanó nyiffant nyiffantás nyiffantó paff pöffeszkedés pöffeszkedik pöffeszkedő puff puffad puffadás puffadó puffadt puffan puffanás puffanó puffantás puffantó röffen röffenés röffenő röffent
gg
agg aggastyán aggaszt aggasztó aggat aggatás aggató aggódás aggódik aggódó faggat faggatás faggató függ függeszt függesztés függesztő független függetlenedés függetlenedik függetlenít függetlenítés függetlenség függő függöny függönyös függönyöz függönyözés guggol guggolás guggoló nyaggat nyaggatás nyaggató reggel reggeli reggelizés reggelizik reggeliző
ggy
biggyeszt biggyesztés biggyesztő buggyan buggyanás buggyanó buggyant buggyantás buggyantó buggyantott meggy meggyes roggyan roggyanás roggyanó roggyant
hh
cehh
jj
éjjel éjjeles éjjeli széjjel ujj ujjas ujjatlan ujjaz ujjong ujjongás ujjongó vijjog vijjogás vijjogó vijjogtat
kk
akklimatizálódik akkor akkora akkori akku akkumulál akkumulátor akkurátus alpakka barakk barokk barokkos brokkoli brokkolis bökkenő bukkan bukkanó cakkos cekker cekkeres cikk cukkini cukkinis cvikker csekk csekkes csekkol csekkolás csekkoló csikk csikkes csökken csökkenés csökkenő csökkent csökkentés csökkentő dokk dokkol dokkolás dokkoló drukkol drukkolás drukkoló ekkor ekkora ekkori fakk frakk frakkos hökken hökkenő jukka kukkol kukkolás kukkoló lakk lakkos lakkoz makk mukkan mukkanás mukkanó nikkel nyekken nyekkenés nyekkenő nyikkan nyikkanás nyikkanó pakk pikkely pikkelyes plakk pukkan pukkanás pukkanó rekken rekkenő rikkancs rikkant rikkantás rikkantó rokka rokkan rokkanó rokkant rukkol rukkola rukkolás rukkoló sakk sakkozás sakkozik sakkozó sikk sikkes slukk smakkol sokk sokkol sokkolás sokkoló sokkos szökken szökkenés szökkenő trükk trükkös trükközés trükközik trükköző vakkant vakkantás vakkantó vekker zakkan zakkant zökken zökkenés zökkenő zökkent
ll
akvarell allegória allegro allergia allergiás áll állandó állandósít állandósul állandósuló állat állati állatias állatos állhatatos állhatatlan állít állítás állítmány állító álló állomás állomásozás állomásozik állomásozó bagatell bagatellizál ballada ballag ballagás ballagó ballaszt ballon billeg billegés billegő billen billenés billenő billiárd böllér celluloid cellulóz cselleng csellengés csellengő cselló csellós csellózik csellózó csillag csillagos csillagoz csillagozás csillagozó csillám csillámlik csillámlás csillámló csillár csilláros csillog csillogás csillogó dallam dallamos ellen ellenez ellenkezés ellenkezik ellenkező ellenség ellenséges ellenszenv ellenszenves ellenzék ellenzéki ellenzés ellenző ellés ellik ellipszis ellipszoid ellő felleg felleges fellengzős fullad fulladás fulladó fullaszt fullasztás fullasztó fullánk fullánkos futballista füllent füllentés füllentő gallér galléros galléroz gavallér gazella geller gorilla grill grillez grillezés grillező gyullad gyulladás gyulladt hajnallik hajnalló hall hallatlan hallás halló hallucináció hallucinál holland holló hollós hull hulla hullám hullámos hullámzás hullámzik hullámzó hullik hulló illat illatos illatozás illatozik illatozó illedelmes illem illendő illeszkedés illeszkedik illeszkedő illeszt illesztés illesztő illetlen illetlenség illékony illik illó illusztráció illusztrál illúzió illuzionista illúziótlan intellektuális intelligencia intelligens jelleg jellegtelen jellegzetes jellem jellemes jellemez jellemzés jellemző kandalló kelletlenség kellemetlenség klorofill kollegiális kolléga kollégista kollégium kolloid korall kullancs küllő küllős lövell lövellő mell melles mellesleg mellett mellé mellékes mellény mellényes mellől mellőz mellőzés mellőző mellső milliárd milliárdos millennium millió milliomod milliomodik milliomos milliós modell modellezés modellező nutella olló ollós ollóz ollózás ollózik ollózó pallér palléroz pallérozás pallérozó palló pallós pallóz pallózó parcella parcellás parcelláz parcellázás parcellázó pilla pillanat pillanatnyi pillangó pillangós pillás pille pillér pillére pillés pollen restell röstell rühell rühellő sallang sallangos sallangoz sugall sugallás sugallat sugalló száll szállít szállítás szállítmány szállítmányozás szállítmányozó szállító szálló szálloda szellő szellős szellőzés szellőzik szellőző szellőztet szellőztetés szellőztető szellent szellentés szellentő tarkállik tarkálló vallat vallatás vallató váll vállal vállalat vállalati vállalás vállalható vállalhatatlan vállalkozás vállalkozik vállalkozó vállaló vállas villa villamos villan villanás villanó villant villantás villantó villám villámlás villámlik villámló villás villáz vincellér zeller zelleres
lly
gally gallyas gallyaz gallyazatlan gallyazás gallyazó süllyed süllyedés süllyedő süllyeszt süllyesztés süllyesztő
mm
ammónia anagramma aszimmetria aszimmetrikus brummog brummogás brummogó cammog cammogás cammogó gamma gramm grammatika grammos kilogramm kilogrammos hümmög hümmögés hümmögő kommandó kommandós komment kommentál kommentálás kommentel kommentelés kommuna kommunális kommunikáció kommunikál kommunista kommunizmus kommün kommüniké paralelogramma semmi semmiz semmizés semmiző summa summás summáz summázás summázó szimmetria szimmetrikus
nn
csinnadratta dunna dunnás enni fenni fonni henna hennás hennáz hennázás hennázó hinni hozsánna hozsánnázás hozsánnázik hozsánnázó inni jönni kanna kannás kannibál kenni kinn majoránna majoránnás majoránnáz manna menni millennium szavanna szűnni tonna tonnás unni uzsonna uzsonnás uzsonnázik uzsonnázó ünnep ünnepel ünnepély ünnepélyes ünnepi ünneplés ünneplő venni vinni zuhanni
nny
amannyi annyi dinnye dinnyés dünnyög dünnyögés dünnyögő emennyi ennyi fonnyad fonnyadás fonnyadó fonnyadt gunnyaszt gunnyasztás gunnyasztó könny könnyed könnyedség könnyelmű könnyelműség könnyes könnyezés könnyezik könnyező könnyű menny mennyei mennyezet mennyi mennyiség mennyiségi sunnyog sunnyogás sunnyogó szunnyad szunnyadás szunnyadó vinnyog vinnyogás vinnyogó
pp
applikál applikáció cuppan cuppanás cuppanó cuppant cuppantás cuppantó csappan csappantyú csappantyús csappantyúz csappantyúzás csepp cseppen cseppenés cseppenő cseppent cseppentés cseppentő csöpp frappáns hopp huppan huppanás huppanó klappol koppan koppanás koppanó koppant koppantás koppantó koppint koppintás koppintó krupp kruppos lappang lappangás lappangó lappantyú nappal nappali nappalos repper roppan roppanás roppanó roppant roppantás roppantó röppen röppenés röppenő röppent stoppol stoppolás stoppoló szappan szappanos szappanoz szappanozás szappanozó szippant szippantás szippantó tipp tippel tippelés tippelő toppan toppanó trappista trappol trappoló
rr
arra arrogancia arrogáns arról berreg berregés berregő bizarr csurran durran durranás durranó durrog durrogás durrogó erre erről forr forrad forradás forradó forral forralás forraló forraszt forrasztás forrasztó forró forrong forrongás forrongó forróság hurrá hurrázás hurrázik hurrázó hurrikán hurrog hurrogás hurrogó irredenta karrier karrierista karrierizmus kerreg kerregés kerregő korrekció korrekt korrektor korrózió korrupció korrupciós kurrens orr orrol orrolás orroló orros orrú surran surranás surranó surrog surrogás surrogó terrakotta terrárium territórium terror terrorista terrorizál terrorizálás terrorizáló terrorizmus varr varrat varratos varrás varró varrogat varrogatás varrogató virrad virradat virradó virraszt virrasztás virrasztó
ss
bölcsesség erősség édesség figyelmesség folytonosság friss frissesség frissít frissítés frissítő frissül frissülés frissülő hamisság házasság házassági hessent hessentés hessentő juss közösség közösségi különlegesség lassít lassítás lassító lassú lassul lassulás lassuló lassúság leleményesség méltányosság nassol nassolás nassoló okosság tussol tussolás tussoló udvariasság ügyesség üresség vigasság
ssz
asszisztencia asszisztens asszociáció asszony asszonyság asszó basszus bosszant bosszantás bosszantó bosszú bosszul bosszulás bosszuló bosszús bosszúság depresszió depressziós desszert emisszió esszencia esszenciális grasszál grasszáló hossz hosszabbít hosszabbítás hosszabbított hosszabbodik hosszabbodó hosszadalmas hosszanti hosszas hosszít hosszított hosszú hosszúkás inkasszó karosszéria kassza kasszás klassz klasszicista klasszicizál klasszikus klasszis kolosszus kompresszió kompressziós kompresszor lasszó massza masszázs masszíroz masszírozás masszírozó masszív messze messzeség messzi misszionárius misszió össze összeg összegez összegzett összegzés összegző összes összesít összesített összesítés összesítő passz passzió passziózás passziózik passziózó passzív passzivitás passzol passzolás passzoló passzos passzus pisszeg pisszegés pisszegő pisszen pisszenés pisszenő presszó presszió professzionális professzor progresszió progresszív regresszió regresszív rossz rosszalkodás rosszalkodik rosszalkodó rosszall rosszallás rosszalló rosszaság sasszé slisszan slussz smasszer strassz stressz stresszel stresszelés stresszelő stresszes szisszen szisszenés szisszenő szusszan szusszanás szusszanó tüsszent tüsszentés tüsszentő vessző vesszős vesszőz vissza visszakozás visszakozik visszakozó visszás
tt
adott alatt alatti alattomos alkalmazott amulett áldott bigott bojkott bojkottál bojkottálás bojkottáló brikett brikettes bruttó csapzott csattan csattanás csattanó csattanós csattog csattogás csattogó csinnadratta duett duettezés duettezik duettező etikett égett égetett élettelen fagott fagottos fagottozik fagottozó felett felettes feletti fitt fregatt halott helyett helyettes helyettesít helyettesítés helyettesítő helyetti hottentotta itt ittas itteni itthon itthoni jatt jattol jattolás jattoló kasztanyetta kattan kattanás kattanó kattog kattogás kattogó kazetta kazettás ketted kettes kettő kettős kettőz kettőzés kettőzött képzett kotta kottás kottáz kottázás kottázó körözött körözöttes között közötti krikett krikettezés krikettezik krikettező krokett lottó lottózás lottózik lottózó marionett matt mazsorett mellett melletti miatt miatti molett mögött mögöttes mögötti menüett nettó ott ottani otthon otthoni otthonos ötlettelen paletta parketta parkettás parkettáz parkettázás parkettázó pattan pattanás pattanó pattog pattogás pattogó piruett piruettezés piruettezik piruettező plakett puttó rántotta rattan retteg rettegés rettegő retten rettenés rettenő rizottó rizottós siettet siettetés siettető sitt sittes snitt suttog suttogás suttogó szervezett sziluett tabletta terrakotta tikett vatta vattás vattáz veszett
tty
battyog dugattyú dugattyús dugattyúz dugattyúzás dugattyúzó fütty füttyent füttyentés füttyentő füttyöget füttyös kottyan kottyant kuruttyol kuruttyolás kuruttyoló löttyedt löttyen löttyent parittya parittyás parittyázás parittyázik parittyázó pettyeget pettyegetett pettyegető pettyes pettyez pettyezés pettyező pittyeg pittyegés pittyegő pottyan pottyanás pottyanó pottyant pottyantás pottyantó rekettye rekettyés rottyan rottyanás rottyanó rottyant rottyantás rottyantó slattyog slattyogás slattyogó szivattyú szivattyús szivattyúz szivattyúzás szivattyúzó tottyan tottyanás tottyanó zöttyen zöttyenés zöttyenő
vv
zz
bezzeg duzzad duzzadó duzzanat duzzog duzzogás duzzogó izzad izzadás izzadó izzaszt izzasztás izzasztó izzás izzik izzít izzítás izzító izzó müezzin pizza pizzás pizzázik pizzázó pizzéria razzia razziázás razziázik razziázó rezzen rezzenés rezzenéstelen rezzenő rozzant zizzen zizzenés zizzenő
zzs
Két adott magánhangzó egymás mellett szavakban - játék
A játék lényege:
Olyan szavakat kell a játékosoknak gyűjteni , amelyekben két adott magánhangzó egymás mellett szerepel.
Eszközszükséglet:
a magyar ábécé teljes magánhangzókészlete egyenként fóliázva
A játék kerete:
Játszható: - egyénileg - csoportban - osztálykeretben.
Írásban játszva: - időben korlátozva - korlát nélkül
Szóban játszva: azé a pont, aki elsőként mond ki egy jó szót
Szabályok:
A játék megkezdése előtt kell a szabályokban megállapodni korosztálytól függően.
- 1. és 2. osztályosok:
Ők bármilyen szót gyűjthetnek. Elegendő
minden kötöttség nélkül csak arra figyelniük, hogy a két magánhangzó
tetszőleges sorrendben egymás mellett szerepeljen a gyűjtött szó
valamelyik részén.
- Idősebbektől kérhetjük, hogy
1. Csak szótári alakot gyűjtsenek ( = szótő toldalék nélkül ).
2. Csak egyszerű szavakat gyűjthetnek.
3. A főnevek közül csak a közneveket gyűjtsék.
4. Csak magyar vagy a magyar nyelvben meghonosodott jövevényszavakat, hétköznapokban is használt idegen szavakat gyűjtsenek.
5. Csak a húzás sorrendjében szerepelhetnek a magánhangzók a szóban.
6. Nehezíthetünk azzal is, hogy vagy a szó belsejében vagy a végén szerepeljen a magánhangzó kettős.
7. Próbálják meg a szónak azon "családtagjait" összegyűjteni, amelyekben szerepel az adott mássalhangzó kettőzés.( Így még több pontot szerezhetnek kis továbbgondolással.)
8. Szűkíthetünk a szógyűjtés körén szófaj szerint is.
+ A szógyűjtéshez semmilyen segédeszközt ( nyomtatott kiadvány , internet, telefon ) ne használjanak!
A játék indítása:
A lefordított betűkártyák közül egymás után 2 darabot húz az egyik játékos. Ezeknek kell szerepelnie egymás mellett a szóban.
Ha bizonyos idő elteltével nincs ötlet az adott magánhangzó kapcsolatra, a kártyáik visszakerülnek a többi közé.
Értékelési javaslat:
Többféleképpen pontozhatunk. Pl. így:
- ahány szó, annyi pont;
- ahány betűből áll a szó, annyi pontot ér;
+ esetleg plusz pontot érhet, ha nem a szó elején van a betűkapcsolat.
Könnyített változatok:
- Vannak a magyar nyelvben ritkábban szereplő magánhangzók. Ezeket esetleg ki lehet venni a kezdőhalmazból.
- Ha nagyon nehezen indul a szókeresés, - vagy ha kisebb szókinccsel rendelkező gyerekekkel játszunk, - körülírással rávezethetjük a játékosokat egy-egy megfelelő szó kitalálására.
MEGFEJTÉSEK
(Magánhangzó párost tartalmazó szavak gyűjteménye a teljesség igénye nélkül.)
ae
aerobik aeroszol aeroszolos
aé
oktaéder
ai
bonszai drámai etikai éjszakai irodai iskolai kokain laikus mai meteorológiai naiv naiva naivitás néhai ódai optikai órai óvodai plasztikai szakmai szerdai szolgai technikai utcai vacsorai
ao
aorta kaolin kaotikus maori
aó
fáraó kakaó kakaós kakaózás kakaózik kakaózó
au
asztronauta audiencia augusztus augusztusi aula aura autentikus autista autizmus autó autokrata autokrácia automata automatika automatikus autonóm autonómia autós autózás autózik autózó bauxit csau dinoszaurusz faun fauna gyaur hidraulika hidraulikus kaucsuk kaució kalauz kalauzol kalauzolás kalauzoló mauzóleum pausz szauna trauma traumatizál traumatizálás traumatizáló traumatizált traumatológia
áo
káosz
ea
idea idealista idealizmus kreatív kreativitás leander orchidea reagál reagálás reagáló reakció reakciós reaktor realitás tea trófea
eá
amfiteátrum deák kreáció kreál kreálmány leány leányság leányzó lineáris muzeális nukleáris óceán óceáni reális szeánsz szürreális teátrális teátrum teázás teázik teázó trófeás
ee
teendő leendő veendő
ei
ateista ateizmus erdei idei ideiglenes kaleidoszkóp koffein mennyei mezei reiki reinkarnáció spontaneitás szeizmográf tein teizmus zenei zeneiség
eo
freon geodéta geodézia geodéta geodéziai geológia geológiai geológus geometria geometrikus ideológia ideológus kaméleon leopárd meteor meteorit meteorológia meteorológiai meteorológus neon paleolit rubeola rubeolás sztereotip sztereotípia sztereotipikus teológia teológus teoretizál teoretikus
eó
meós sztereó teória
eu
eufória eukaliptusz eunuch euró európai eutanázia feudalizmus feudális heuréka jubileum jubileumi leukémia leukémiás linóleum linóleumos neutrínó neutron petróleum petróleumos reuma reumatikus reumás szkarabeusz terapeuta
ia
akácia allegória allergia ammónia anatómia anomália antropológia apátia ária arisztokrácia artéria asztrológia audiencia autokrácia autonóm autonómia bestia biblia bibliai biológia biopszia bromélia bulimia bürokrácia cafeteria ceremónia chia cianid cikória dalia dália delikvens demencia demokrácia dia diadal diadalmas diadalmaskodik diadém diagnózis diagnosztizál diagnosztizálás diagnosztizáló diagonál diagram diakónus dialóg dialógus diaszpóra dioptria diplomácia diplomáciai dominancia drapéria egzisztencia elegancia elégia empátia energia epilepszia ergonómia esszencia etimológia eutanázia ezotéria fantazmagória fantázia férfias fial fialó fiatal fiatalos fiatalít fiatalítás fiatalító fiatalság filozófia fizikai fiziológia fólia francia frekvencia fúria galéria garancia gasztronómia geodézia geográfia geológia glória haramia harmónia hárpia házias háziasít háziasítás higiénia hisztéria ideológia intarzia intelligencia irónia kalória karosszéria kategória kémia kerámia kiabál kiabálás kiabáló klaviatúra kleptománia kleptomániás kolónia konferencia konkurencia kópia koriander kúria leukémia lisztéria maffia magnólia malária mágia mánia média melankólia melankolikus melódia memória miatt miniatúra monarchia múmia nutria nyárias oligarchia olimpia orgia ornitológia pária parókia pia piac piaci piacos piacozás piacozik piacozó pianínó piano piarista pisztácia pizzéria prófécia prüdéria pszichológia rapszódia razzia relikvia riad riadó riadás rian rianás rianó riaszt riasztás riasztó riogat skizofrénia specialista specialitás stratégia stria szia szimpátia szocialista szocializmus sztereotípia tavaszias technológia teketória tendencia teória terápia tolerancia traumatológia triangulum triatlon turbulencia udvarias udvariasság udvariatlan udvariatlanság uncia utópia vanília viadal viadukt viaskodik viaskodás viaskodó viasz viaszol viaszos zoológia zsenialitás zsenília
iá
afrodiziákum allergiás asszociáció áriáz áriázás áriázó bestiális biliárdozik biliárdozás biliárdozó billiárd cián diák diákság egzisztenciális encián epilepsziás esszenciális fóliás fóliáz fóliázás fóliázó garabonciás gladiátor hiány hiányol hiányoló hiányolás hiányos hiányzás hiányzik hiányzó hiátus indián iniciálé isiász joviális kalóriás kaviár kiált kiáltó kiáltás kiáltoz kiáltozás kiáltozó kiáltvány leukémiás lián mániákus medián mediátor miákol miákolás miákoló milliárd milliárdos óperenciás óriás óriási pasziánsz piál piás piálás piáló potenciál potenciális razziázás razziázik razziázó slendrián speciális statáriális sziámi szociális teketóriázik teketóriázás teketóriázó vaniliás variáció variál variáns vegetáriánus vektoriális viktoriánus zodiákus zseniális
ie
audiencia dietetikus hiedelem hieroglifa karrier karrierista karrierizmus kies kietlen kietlenség kliens klientúra nőies orientál orientálás orientáló őszies páciens rekviem siet sietés siető sietős sietség siettet siettetés siettető szieszta sziesztázás sziesztázik sziesztázó télies téliesít téliesítés téliesítő
íe
síel síelés síelő
ié
diéta diétás diétázik diétázó diétázás hiéna higiénia higiénikus kié mié miért rekamié
io
biológia biológiai biológus biopszia bioszféra cionista cionizmus fiola funkcionál funkcionálás funkcionáló funkcionális giotin idiotizmus ion ionos ionoszféra kamion kamionos kamionoz karfiol karfiolos kondicionál kondicionáló kondicionálás lampion lampionos legionárius liliom dioptria marionett mikrobiom misszionárius nacionalista nacionalizmus opcionális pozicionál probiotikum professzionális racionális racionalizál ravioli regionális riogat riogató riogatás tradicionális triola viola vitriol vitriolos
ió
adminisztráció adoptáció akció akciós akciózás akciózik akciózó akvizíció ambíció animáció animációs applikáció asszociáció aukció ázsió briós cirkuláció dekoráció delegáció depresszió depressziós dió dióda diós diszkréció emisszió emulzió erózió evolúció expedíció expozíció fermentáció fikció fikciós fiók fióka fiókos fúzió fúziós generáció grandiózus gratuláció gravitáció hallucináció hibernáció idióta illusztráció improvizáció infláció inflációs információ infúzió injekció injekcióz injekciózás injekciózó inkvizíció inspiráció instrukció intonáció intuíció invázió ióta kalkuláció koalíció koalíciós komplikáció kompresszió kompressziós koncentráció koncentrációs kondíció konklúzió konstrukció konzultáció kooperáció koordináció korrózió korrupció korrupciós kreáció kuriózum légió maffiózó manióka menstruáció migráció migrációs mióma misszió náció navigáció opció operáció operációs ováció passzió pankráció perforáció pióca populáció porció porcióz pozíció prédikáció presszió produkció protekció provokáció ráció rádió rádiós rádiózás rádiózik rádiózó reakció reakciós recepció recepciós reformáció régió rehabilitáció reinkarnáció reklamáció reláció revolúció skorpió specifikáció spekuláció stáció stúdió szenzáció szenzációs szituáció szuszpenzió televízió televíziós televíziózás televíziózó tradíció trió urbanizáció unió uniós vakáció vakációs vakációzás vakációzik vakációzó variáció vízió
iő
enteriőr
iu
áfium akvárium almárium alumínium antikvárium átrium bárium cirkónium delfinárium deutérium evangélium evangéliumi géniusz gimnázium gimnáziumi grémium harmónium hélium július júliusi június júniusi kadmium kalcium kalendárium kálium kollégium kollégiumi krematórium kuratórium kuratóriumi laboratórium laboratóriumi legionárius magnézium március márciusi micélium millennium minisztérium minisztériumi misztérium monopólium ódium ópium oratórium pódium prémium princípium priusz priuszos privilégium purgatórium statárium stúdium szanatórium szeminárium szilícium terrárium territórium triumvirátus vanádium
iú
férfiú férfiúi fiú fiús fiúzás fiúzik fiúzó hiú hiúság hiúz sziú
oa
boa koala koalíció koalíciós koax oboa toalett
oá
memoár oázis oboás oboázás oboázik oboázó repertoár
oé
poéma poén poénkodás poénkodik poénkodó poénos poéta poétikus
oi
celluloid deltoid droid ellipszoid humanoid szteroid toitoi
oo
kooperál kooperáció koordináció koordinál koordináta koordinátor zoológia zoológus
ou
soul gouda
ua
aktualitás aktualizál dualista dualizmus guanó iguana individualista individualizmus quad quados quadozás quadozik quadozó
uá
aktuális duális február februári individuális instruál jaguár január januári konstruál leguán rituálé rituális spirituálé spirituális szituáció szituált virtuális
ue
duett duettezés duettezik duettező influenszer influenza influenzás piruett piruettezés piruettezik piruettező sziluett
ui
beduin druida inuit jezsuita
uí
intuíció
uo
fluor fluorid virtuozitás
uó
duó virtuóz
üa
nüansz
üe
menüett menüettezik müezzin
Kétbetűs mássalhangzó kapcsolatú szavak - játék
A játék lényege:
Olyan szavakat kell a játékosoknak gyűjteni , amelyekben két adott mássalhangzó egymás mellett szerepel.
Eszközszükséglet:
a magyar ábécé teljes mássalhangzókészlete egyenként fóliázva
A játék kerete:
Játszható: - egyénileg - csoportban - osztálykeretben.
Írásban játszva: - időben korlátozva - korlát nélkül
Szóban játszva: azé a pont, aki elsőként mond ki egy jó szót
Szabályok:
A játék megkezdése előtt kell a szabályokban megállapodni korosztálytól függően.
- 1. és 2. osztályosok:
Ők bármilyen szót gyűjthetnek. Elegendő
minden kötöttség nélkül csak arra figyelniük, hogy a két mássalhangzó
tetszőleges sorrendben egymás mellett szerepeljen a gyűjtött szó
valamelyik részén.
- Idősebbektől kérhetjük, hogy
1. Csak szótári alakot gyűjtsenek ( = szótő toldalék nélkül ).
2. Csak a húzás sorrendjében szerepelhet a gyűjtött szóban a két mássalhangzó.
3. Csak egyszerű szavakat gyűjthetnek.
4. A főnevek közül csak a közneveket gyűjtsék.
5. Csak magyar vagy a magyar nyelvben meghonosodott jövevényszavakat, hétköznapokban is használt idegen szavakat gyűjtsenek.
6. Nehezíthetünk azzal is, hogy csak a szó belsejében vagy a végén szerepelhet a mássalhangzó kapcsolat.
7. Próbálják meg a szónak azon "családtagjait" összegyűjteni, amelyekben szerepel az adott mássalhangzó kapcsolat.( Így még több pontot szerezhetnek kis továbbgondolással.)
8. Szűkíthetünk a szógyűjtés körén szófaj szerint is.
+ A szógyűjtéshez semmilyen segédeszközt ( nyomtatott kiadvány , internet, telefon ) ne használjanak!
A játék indítása:
A lefordított betűkártyák közül 2 darabot húz az egyik játékos.
Ha bizonyos idő elteltével nincs ötlet az adott betűkapcsolatra, a kártyáik visszakerülnek a többi közé.
Vannak
olyan betűkapcsolatok is, amelyekre nincs megfelelő szó a magyar
nyelvben. Ezek a betűpárok visszakerülnek a többi betűkártya közé.
Értékelési javaslat:
Többféleképpen pontozhatunk. Pl. így:
- ahány szó, annyi pont;
- szókezdő betűkapcsolat 1; szóbelseji vagy szó végi betűkapcsolat 2 pontot ér;
- ahány betűből áll a szó, annyi pontot ér;
+ esetleg plusz pontot érhet, ha nem a szó elején van a betűkapcsolat.
Könnyített változatok:
- Az alábbi szógyűjteményben látható, melyek a ritkábban párba álló mássalhangzók. Ezeket esetleg ki lehet venni a kezdőhalmazból.
- Ha nagyon nehezen indul a szókeresés, - vagy ha kisebb szókinccsel rendelkező gyerekekkel játszunk, - körülírással rávezethetjük a játékosokat egy-egy megfelelő szó kitalálására.
MEGFEJTÉSEK
(Kétbetűs mássalhangzó kapcsolatot tartalmazó szavak gyűjteménye a teljesség igénye nélkül.)
bc
abcúg
bd
labda labdázás labdázik labdázó
bf
babféle bábforma bobféleség búbforma habféleség lábforma rabforma sebféle zabféle zsebforma
bg bgy bh
bj
objektív objektivitás objektum
bk
bl
ablak ablakos ablaktalan biblia bibliai blabla blamál blamás blamázs blansíroz blansírozás blaszfémia blézer blog blogol blokk blokkol blokkolás blokkoló blokkosodás blokkosodó blőd blődség blöff blöfföl hablatyol öblít öblítés öblítő öblös öblösödés öblösödik öblösödő publikál publikum rablás rabló sablon sablonos sublót tabletta tabló tábla táblás tábláz táblázat táblázás téblábol téblábolás tébláboló többlet zabla zablás
bly
gereblye gereblyés gereblyéz szablya szablyás
bm
bn
abnormalitás abnormális dobni habnemű
bny bp
br
abrak abrakadabra abrakol abroncs abroncsos abrosz abroszos ábra ábrás ábrázat ábrázol babra babrál babrálás babráló brancs brassói bravúr bravúros brazil brekeg brekegés brekegő bricska bridzs brigád brigadéros briganti brikett bringa bringás bringázik bringázó briós brit bróker brokkoli bróm bromélia brómos brómoz bronz brutalitás brutális ébred ébredés ébredő ébreszt ébresztés ébresztő fabrikál fabrikálás fabrikáló február februári hebrencs hebrencskedik hibrid kalibrál kalibráló kalibrálás kobra kolibri rubrika vibrafon vibrál vibrálás vibráló vibrátor zabrál zabrálás zabráló zebra zebrás
bs
elsőbbség elsőbbségi kisebbség kisebbségi obsit obsitos rabság sznobság többség többségi
bsz
abszint abszolút abszolutizmus abszurd abszurditás abszurdum habszerű lábszerű sebszerű zsebszerű
bt
bty bv
bz
habzás habzik habzó kobzás kobzos tobzoska tobzódás tobzódik tobzódó
bzs
habzsol habzsolás habzsoló lebzsel lebzselés lebzselő
cb cd
cf
dacféle gócféleség heccféle kócféle lécforma lucféle neccféle pácféleség perecféle viccféleség zaccforma
cg cgy
ch
achát baldachin baldachinos krach pech peches pszichológia pszichológus pszichopata
cj
ck
barack barackos bucka buckás cickafark dömöcköl dömöckölés dömöckölő fickándozás fickándozik fickándozó ickaficka kackiás kalicka kalickás kecmereg kecmergés kecmergő kocka kockás kockáz kuckó kuckóz lubickol lubickolás lubickoló malackodás malackodik malackodó palack palackos palackoz peckel peckes pöcköl pöckölés pöckölő racka packázás packázik tarack tarackos vackor
cl
cucli cuclis cuclizik pracli praclis
cly
cm
kecmereg kecmergés kecmergő
cn
kapucni kapucnis pacni
cny cp cr
cs
malacság
csz
heccszerű kócszerűség lécszerű lucszerű viccszerű zaccszerű
ct
hecctelen páctalan vicctelen zacctalan
cty
cv
cvekedli cvikker
cz czs
csb csd
csf
bocsféle csúcsforma giccsféleség kacsféle kalácsféleség meccsféleség mécsféle rácsforma
csg csgy csh csj
csk
bicska bicskás bicskáz bocskor bocskoros bricska bucskázás bucskázik bucskázó bújócska bújócskázás bújócskázik bújócskázó csacska csicska csicskáztat fecske fecskendez fecskendezés fecskendező fecskendő fricska fricskáz fröcsköl fröcskölés fröcskölő kacska kecske kukucskál kukucskáló lucskos macska menyecske mocskol mocskolás mocskoló mocskos ócska ócskás pacsker pacskol pacskolás pacskoló pocskol pocskolás pocskoló pocskondiáz pocskondiázás pocskondiázó részecske rocska rücskös szöcske sztrapacska zacskó zacskós zacskóz
csl csly
csm
kocsma kocsmai kocsmáros ocsmány ocsmányság
csn
kalácsnemű kalucsni pacsni racsni racsnis tócsni
csny csp csr css
cssz
kalácsszerű mécsszerűség meccsszerűség rácsszerűség
cst
becstelen becstelenség dicstelen dicstelenség rácstalan
csty csv csz cszs
db dc
df
csüdforma gyedféle hídféleség hódforma jódféle kádforma ködféle nádféle padforma rúdforma vadféleség vádféle
dg dgy
dh
buddhista buddhizmus
dj
adjunktus
dk
padka padkás vodka vodkás vodkázás vodkázik vodkázó
dl
cvekedli dudli elsődleges hecsedli hokedli jódli jódlizás jódlizik jódlizó ködlik ködlő másodlagos nokedli nudli padlás padlásos padlizsán padlizsános padló padlós padlóz partedli pudli pukedli puszedli ródli ródlizás ródlizik ródlizó rudli snidling sokadlagos tarkedli vádli vádló vádlott vedlés vedlik vedlő
dly
dm
adminisztratív adminisztráció adminisztrátor engedmény engedményes eredmény eredményes eredményez eredményező eredménytelen eredménytelenség képződmény padmaly szövődmény szövődményes
dn
adni álmodni bodnár ébredni fedni feledni fogódzkodni haladni kérdezősködni ködnemű kötekedni magyarázkodni maradni pipiskedni tolakodni törekedni törleszkedni tudni tülekedni vádaskodni verekedni vélekedni viaskodni
dny dp
dr
adrenalin adriai cidri cidrizés cidrizik cidriző csinnadratta drabális drachma dragonyos dramaturg dramaturgia drapéria drasztikus drazsé drága drágít drágítás drágító drágul drágulás dráguló dráma drámai drámázik drén drog drogéria drogos drogozik droid dromedár drón drónos drót drótos drótoz drótozó drukk drukker drukkol drukkos fodrász fodros fodrosodás fodrosodó fodroz fodrozás fodrozó fodrozódás fodrozódó gidrán hidra hidratál hidratálás hidratáló hidraulika hidraulikus hidrogén nadragulya nadrág nadrágos sedre sodrás sodró sodródás sodródik sodródó sodrony sodronyos sodronyoz szedres vidra vödrös
ds
blődség fáradság galádság gyengédség honvédség honvédségi ijedség szelídség szomszédság vadság
dsz
adszorpció hídszerű hídszerűség hódszerű ködszerű módszer módszeres módszerű nádszerű padszerű padszerűség rúdszerű vádszerűdt
alvadt bágyadt csüggedt dagadt dermedt dülledt esküdt fonnyadt fülledt görnyedt horpadt hírhedt kókadt korhadt nyamvadt nyugodt olvadt puffadt rekedt rekedtes rothadt szakadt ványadt védtelen védtelenség vénhedt zsibbadt
dty
dv
advent adventi dudva dudvás dudváz kedv kedvel kedves kedveskedés kedveskedik kedveskedő kedvez kedvezés kedvező medve nedv nedves nedvez nedvezés nedvező ragadvány redva redvás udvar udvarias udvariatlan udvarol üdvözlet üdvözlés üdvözlő üdvözöl üdvözül
dzk
fogódzkodás fogódzkodik fogódzkodni fogódzkodó ódzkodás ódzkodik ódzkodni ódzkodó
dzs
fb fc fcs fd fg fgy fh
fj
fjord ifjít ifjonc ifjú ifjúság ifjúsági
fk
nyafka rafkós
fl
caflat flakon flamenco flamingó flancol flancolás flancoló flanel flaska flekken flinta flitter flitteres flipper flipperezés flipperezik flipperező flott flotta flóta flótás flört flörtöl flörtölés flörtölő fluorid kifli mafla maflás mafláskodás mafláskodik mafláskodó muflon reflektál reflektor reflektoros reflektoroz reflex reflux refluxos teflon teflonos
fly
fm
fn
sufni
fny fp
fr
afrik afrikai afrodiziákum cafrang cafrangos cefre cefrés cefréz cifra cifraság cifrálkodik cifráz cifrázás cifrázó frakció francia frappáns frazeológia frász frázis fregoli frekvencia frenetikus frézia fricska fricskáz fricskázás fricskázó fridzsider friss frissít frissítés frissítő frissül frissülés frissülő fritőz frivol frizbi frizbizés frizbizik frizbiző frizura front frontos frottír fröcsköl fröcskölés fröcskölő frufru frufrus frusztráció frusztrál frusztrálás frusztráló gofri lófrál lófrálás lófráló páfrány páfrányos refrén sáfrány skizofrén skizofrénia tafrina tafrinás
fs
csúfság grófság
fsz
gráfszerű ráfszerű séfszerű széfszerű
ft
kaftán kaftános kuncsaft lift liftes liftez liftezés liftező seft seftel seftelés seftelő szaft szaftos vircsaft
fty fv fz fzs
gb
rögbi rögbis rögbizés rögbizik rögbiző
gc
gcs
faragcsál faragcsálás faragcsáló rágcsál rágcsálás rágcsáló röhögcsél röhögcsélés röhögcsélő
gd
fogda fogdos fogdosás fogdosni fogdosó rugdal rugdalózás rugdalózik rugdalózó rugdos rugdosni rugdosó rugdosódás rugdosódik rugdosódó sugdos sugdosás sugdosni sugdosó vagdal vagdalás vagdalkozás vagdalkozik vagdalkozó vagdalni vagdaló vagdos vagdosás vagdosni vagdosó
gf
bégféle bogforma dogféle dögforma fogféleség gegféle gőgféle hegforma jégféleség jogféle lúgféleség magforma nyűgféleség ragféle stégforma szagféle szegfű szögforma tagféle végféleség zugforma
ggy
gh
joghurt joghurtos joghurtoz nyughatatlan
gj gk
gl
boglár boglárka döglik döglődés döglődik döglődő foglal foglalás foglalkozás foglalkozik foglalkozó foglaló foglalt gladiátor gleccser globalizáció globalizált globális glóbusz glossza hieroglifa iglice iglu kégli kugli kuglizás kuglizik kuglizó kuglóf lovaglás lovagló mugli neglizsé nyegle nyegleség nyegléskedik nyegléskedő raglán rigli riglis rigliz szaglás szaglik szagló szeglet szegletes szöglet szögletes szükséglet tagló taglóz taglózás taglózó tégla téglás tégláz téglázás téglázó vendéglő vendéglős veszteglés veszteglő végleg végleges véglegesít véglegesítés véglegesítő véglet végletes vonaglás vonaglik vonagló
gly
baglyos boglya boglyas boglyás dereglye dereglyés máglya máglyás máglyáz saroglya saroglyás
gm
gn
bognár bőgni brekegni búgni diagnosztika diagnosztizál diagnózis dideregni dobogni dohogni dugni duzzogni égni faragni fogni forogni függni gágogni gagyogni gnóm gnú hágni huhogni ignorál inkognitó jégnemű károgni korogni köhögni krákogni légnemű lignit lignites lógni magma magmás magnetofon magnó mágnes mágneses mágnesez mágnesezés morogni nyafogni nyihogni nyögni ragyogni rágni rúgni súgni szegni szignál szignifikáns szignó szignóz szignózás szignózó tegnap tegnapi vágni vihogni vinnyogni zúgni
gny
egységnyi magnyi országnyi rögnyi seregnyi
gp
gr
agrár agresszió agresszív agronómus allegro anagramma bogrács bográcsos bográcsozás bográcsozó bögre bögrés bugris degradál demográfia demográfiai diagram egres egri emigrál emigráns enkefalográfia enkefalogram etnográfia filigrán fonogram grabanc graffiti graffitis graffitiz grafit grafitos grafológia grafológus gramm grammatika gramofon grandiózus granulátum grasszál grasszáló gratuláció gratulál gratuláló gravíroz gravírozás gravírozó gravitáció gravitációs gravitál grádics gráf gránát gránátos gránit grátisz grépfrút gribedli griff grill grillez grillezés grillező grimasz grimaszol grimaszolás grimaszoló grincs gríz grízes gróf grófi grófság groteszk grúz hologram hologramos igric koreografál koreográfia koreográfus migráció migrál migráns migrén migrénes negró nógrádi paralelogramma pedigré pogrom program programoz programozás programozó progresszió progresszív regresszió regresszív regruta tigris ugrabugrál ugrál ugrálás ugráló ugrándozás ugrándozik ugrándozó ugrás ugrásnyi ugribugri ugrik ugró
gs
betegség boldogság fogság gazdagság gyalogság hanyagság hazugság hercegség melegség tagság tagsági vastagság vendégség viszketegség viszontagság viszontagságos
gsz
ágszerű bogszerű fogszerű haragszik hegszerű jégszerű jogszerű lúgszerű magszerű melegszik nyugszik öregszik ragszerű rögszerű szögszerű szögszerűség
gt
barátságtalan fitogtat fitogtatás fitogtató jogtalan jogtalanság kétségtelen légtelen légtelenít légtelenítés légtelenítő lényegtelen magtalan méregtelen méregtelenít méregtelenítés méregtelenítő nyugta nyugtalan nyugtalanít nyugtalanítás nyugtalanító nyugtalanság nyugtat nyugtatás nyugtató rögtön rögtönöz rögtönöző rögtönzés rögtönzött szagtalan tehetségtelen vágtat vágtatás vágtató végtelen végtelenít végtelenítés végtelenítő világtalan
gty
gv
dugvány dugványoz dugványozás dugványozó faragvány magvas magvasodik nyugvás nyugvó
gz
bélyegző egzakt egzisztencia egzotikum egzotikus fogzás fogzik fogzó jellegzetes lagzi lélegzet lélegzés lélegzik lélegző magzás magzik magzó rögzít rögzítés rögzítő rögzül rögzülés rögzülő vegzál vegzálás vegzáló végzet végzetes
gzs
gyb
bugyborék bugyborékol bugyborékolás bugyborékoló nagybani
gyc gycs gyd
gyf
ágyforma begyforma fagyféle hegyforma jegyféle kegyféle légyforma meggyféle rügyféle szegyforma tőgyforma vágyféleség zagyféle
gyg gyh
gyj
hagyja
gyk
egyke egykor egykori egykorú ügyködés ügyködik ügyködő
gyl
egylet fagylalt fagylaltos fagylaltozik fagylaltozó kagyló kagylós ügylet
gyly
gym
hagyma hagymás hagymázas lagymatag
gyn
fagyni fogyni hagyni rogyni ügynök ügynöki ügynökösködés ügynökösködik ügynökösködő vágyni
gyny
begynyi hegynyi
gyp gyr
gys
egység egységes egységnyi hegység nagyság nagyságos nagyságú
gysz
begyszerű egyszer egyszeres egyszerez egyszerű egyszerűség fagyszerű hegyszerű kegyszerű légyszerű nagyszerű nagyszerűség rügyszerű tőgyszerű vágyszerű vegyszer vegyszeres vegyszerez zagyszerű
gyt
fagytalan rügytelen tőgytelen vágytalan
gyty
gyv
egyveleg fegyver fegyveres fegyverez fegyverzet negyven negyvenes negyvenedik
gyz
jegyzet jegyzetel jegyzetelés jegyzetelő jegyzék jegyzés jegyző nagyzás nagyzási nagyzol nagyzolás nagyzoló négyzet négyzetes
gyzs
hb
hc hcs hd
hf
céhféle céhféleség dohféle dühféle juhféle méhféle rühféle sahféle
hg hgy hj hk hl hly hm hn hny hp hr hs
hsz
céhszerű céhszerűség dohszerű dühszerű juhszerű méhszerű rühszerű sahszerű
ht hty hv hz hzs
jb
hajbókol lajbi
jc
jcs
hajcsár hajcsárkodik hajcsárkodó hajcsi hajcsizás hajcsizik hajcsizó nefelejcs rajcsúr rajcsúroz rajcsúrozás rajcsúrozik rajcsúrozó
jd
bujdokol bujdokolás bujdokoló bujdos bujdosás bujdosó fájdalmas fájdalom hajdan hajdanában hajdani hajdina hajdú jajdul jajdulás jajduló majd majdani pernahajder sajdul sajdulás sajduló sejdít újdonság vajda vajdaság
jf
bajféle csevejféle fajféleség fejforma hajféle hájforma héjféleség májforma morajféle nyájféle rajforma szájforma tájféle tájfun tejféleség vajféleség zajféle zsivajféleség
jg
abajgat abajgatás abajgató jajgat jajgatás jajgató tajga tajgai zsivajgás zsivajgó
jgy
jh
ejha lajhár vajh vajha
jk
ajkú balalajka bobajka bojkott bojkottál bojkottálás bojkottáló bujkál bujkálás bujkáló csajka dajka dajkál dajkáló kalamajka pajkos pufajka pupujka pupujkás sajka sejk szajkó sztrájk sztrájkol sztrájkoló vájkál vájkálás vájkáló
jl
bajlódás bajlódik bajlódó fajlagos fájlal fájlaló fejleszt fejlesztés fejlesztő fejletlen fejletlenség fejlett fejlettség hajladozás hajladozik hajladozó hajlandó hajlandóság hajlék hajlékony hajlékonyság hajléktalan hajléktalanság hajlít hajlíthatatlan hajlítható hajlong hajlongás hajlongó kajla kajlaság kajláskodik morajlás morajlik morajló nejlon sejlés sejlik sejlő tolvajlás vajling zajlás zajlik zajló
jly
jm
kajmán lejmol lejmolás lejmoló majmol majmolás majmoló vajmi
jn
ajnároz ajnározás ajnározó bajnok bajnoki bajnokság dizájn dizájner hajnal hajnalka hajnallik hajnalló hajnalodás hajnalodik hajnalodó kombájn kombájnos kombájnoz sajnál sajnálat sajnálatos sajnálkozás sajnálkozik sajnálkozó vajnemű
jny
ujjnyi
jp
jr
hajrá hajráz hajrázás hajrázó újra újráz újrázás újrázó
js
újság újságol újságolás újságoló újságos
jsz
bajszos csajszi csevejszerű fejszerű hajsza hajszerű hájszerű hajszol hajszolás hajszoló héjszerű kajsza kajszi kajszis majszol majszolás majszoló morajszerű nyájszerű pajszer rajszerű szájszerű tejszerű vajszerű zajszerű zsivajszerű
jt
ajtó ajtós ájtatos ájtatoskodás ájtatoskodik ájtatoskodó bojt bojtorján bojtos bojtoz böjt böjtöl böjtölés böjtölő bujt bujtás bujtó ejt ejtés ejtő fajta felejt felejtés felejtő fojt fojtás fojtó fojtogat fojtogatás fojtogatni fojtogató gyűjt gyűjtemény gyűjtés gyűjtő hajt hajtat hajtatás hajtató hajtás hajtó lajt lajtorja lajtos lejt lejtés lejtő lejtős pajta pajtás rajt rajtol rajtoló rejt rejteget rejtegetés rejtegető rejtek rejtelem rejtelmes rejtély rejtélyes rojt rojtos rojtosodás rojtosodik rojtosodó sajt sajtár sajtó sajtol sajtolás sajtoló sajtos sejt sejtelem sejtelmes sejtet sejtetés sejtető sejtés selejt selejtes selejtez selejtezés selejtező sóhajt sóhajtás sóhajtó sóhajtozás sóhajtozik sóhajtozó sujtás sújt sújtó tajték tajtékos tajtékzik tajtékzó verejték verejtékes verejtékezik verejtékező zajtalan
jty
jv
ajvár ajvékol ajvékolás ajvékoló jajveszékel jajveszékelés jajveszékelő
jz
ajz ajzó ajzott gejzír pajzán pajzánkodás pajzánkodik pajzánkodó rajz rajzás rajzi rajzik rajzó rajzol rajzolás rajzoló rajzos spájz spájzol spájzolás
jzs
pajzs pajzsos
kb
kc
akcentus akció akciós akcióz akciózás akciózó aukció aukciós ekcéma ekcémás fikció fikciós reakció reakciós szekció
kcs
bakcsó csukcs
kd
anekdota anekdotázás anekdotázik anekdotázó bukdácsol bukdácsolás bukdácsoló lökdös lökdösés lökdöső lökdösődés lökdösődik lökdösődő szökdös szökdösés szökdöső
kf
bakfis bókféle bukfenc bukfencezés bukfencezik bukfencező cikkforma csekkféle csikkforma csókféle dokkforma fakkféle fokféleség gyíkféleség gyökforma hekkféleség jakféle lakféle lakkféle lékforma mákféleség makkforma nyákféle nyakforma pakkféleség pékféle rákféle sakkforma sokféle sokféleség székforma tokféleség tökféle tökforma zsákforma
kg kgy
kh
bukható ekhós lakhatatlan lakhatás lakható lökhető rakható
kj
kl
akklimatizálódik bicikli biciklis biciklizés biciklizik bicikliző bicsaklás bicsaklik bicsakló bóklászik bóklászó cékla ciklámen ciklikus ciklon ciklus csakliz csiklandoz csiklandozás csiklandozó csuklik csukló csuklós csuklóz csuklózás csuklózik csuklózó érdeklő érdeklődés érdeklődik érdeklődő háklis haldoklás haldoklik haldokló indoklás indokló klán klappol klarinét klarinétos klarinétoz klasszikus klasszicista klasszis klausztrofóbia klaviatúra klementin kleptománia kleptomániás kliens klientúra klíma klimatizál klimatizált klimpíroz klimpírozás klimpírozó klipsz klón klónoz klónozás klónozó klór klorofill kloroform klóros klóroz klórozás klórozó klub klumpa klumpás kókler kóklerség lakli monokli monoklis öklel öklelés öklelő öklendezés öklendezik öklendező öklömnyi öklöz öklözés öklöző öldöklés öldöklő örökletes öröklés öröklő öröklődés öröklődik öröklődő pakli papundekli pukli puklis reklamál reklamáció rékli siklás siklik sikló széklet szikla sziklás toklász tricikli tündöklés tündöklik tündöklő vezeklés vezeklő zaklat zaklatás zaklató
kly
béklyó béklyóz csáklya csáklyás csáklyáz csuklya csuklyás ereklye ereklyés fáklya fáklyás
km
bukméker cókmók cselekmény cselekményes lakmározás lakmározik lakmározó lakmusz növekmény okmány pékmód szakma szakmai szakmány tokmány zsákmány zsákmányol zsákmányoló
kn
akna aknás aknásít aknáz akné aknés bökni bukni csukni furunkulus hakni haknizás haknizik haknizó lakni lokni loknis lökni piknik piknikezés piknikezik piknikező pökni rakni szokni szökni teknő teknőc teknős vekni zokni zoknis
kny
maroknyi szoknya szoknyás
kp
kr
akril akrobata akrobatikus bokréta bokrétás bokros bokrosodás bokrosodik bokrosodó bürokrácia bürokrata bürokratikus csakra csokros csokrosodik csokrosodó demokrácia demokratikus ikra ikrás ikráz ikrázás ikrázó krach krákog krákogás krákogó krampács krampácsol krampácsolás krampácsoló krampusz kráter kráteres kreatin kreatív kreativitás kreáció kreál kreálmány kreáló kreol krepál kretén krém krémes krémez krémezés krémező kréta krétás krétáz krétázás krétázó krikett krikettezés krikettezik krikettező krimi kriminális krinolin kripli kripta kripton kristály kristályos kristályosodás kristályosodik kristályosodó krisztusi kritérium kritika kritikus kritizál kritizálás kritizáló krizantém krízis krokett krokodil krókusz króm krómos kromoszóma krómoz krómozás krómozó krónika krónikás krumpli krumplis krupp kruppos makramé makramézás makramézik makramézó makrancos makrancoskodik makréla mikró mikróba mikrofon mikrokozmosz mikron mikroszkóp mimikri nekrológ pokróc pokrócos pokrócoz sekrestye sekrestyés szekreter szekrény szikra szikrázás szikrázik szikrázó tükrös tükrösödés tükröződés tükröződik tükröződő ukrán
ks
aksi bajnokság baksis boksa buksi elnökség kékség konokság kuksol kuksolás kuksoló okság örökség paksaméta pékség riksa szükség szükséges szükséglet vakság vaksi voks voksol voksolás voksoló
ksz
boksz bokszol bokszos buksza bukszus emlékszik ékszer ékszeres ékszerez fukszia gyíkszerű igyekszik keksz kekszes koksz kokszol kokszos mosakszik nyakszerű nyákszerű rákszerű sokkszerű sokszoros sokszoroz suvikszol szakszerű szakszerűség tolakszik tökszerű törekszik veszekszik vikszel zsákszerű zsákszerűség
kt
ablaktalan affektál akt akta aktív aktivitás aktor aktuális aktualitás alaktalan baktat bakter baktérium bukta buktat buktató detektor diktafon diktatúra diktál diktálás diktáló diktátor direkt direktor doktor doktorál doktori effektus elektor éktelen érdektelen érdektelenség faktor fektet fektetés fektető féktelen féktelenség fiktív hajléktalan hajléktalanság haladéktalan karakter karakteres hektár iktat iktatás iktató jelentéktelen kaktusz koktél koktélos koktéloz kompakt konfliktus konnektor kontaktus korrekció korrekt korrektor kukta laktat laktató lektor lektorál lüktet lüktetés lüktető manufaktúra nektarin nektár objektív objektivitás objektum oktaéder oktalan oktalanság oktat oktatás oktató oktáv október októberi oktondi paktál paktálás paktáló paktum piktor prakticizmus praktika praktikus praktizál praktizáló projekt raktár raktáros raktároz reaktor reflektál reflektor reflektoros reflektoroz rektor rektori szekta szektor szelektál szelektálás szelektáló szelektív szoktat szoktatás szoktató szöktet szöktetés szöktető taktika taktikus taktus tektonikus vektor viadukt
kty
kv
akvarell akvárium akvizíció cselekvés cselekvő fekvés fekvésű fekvő frekvencia frekventált konzekvens lekvár lekváros lekvároz lekvározó menekvés menekvő rekviem rekvirál rekvizitum relikvia törekvés törekvő
kz
alakzat homlokzat homlokzati tajtékzik tajtékzó titokzatos titokzatoskodás titokzatoskodik titokzatoskodó
kzs
lb
albatrosz albán albínó album kolbász kolbászol kolbászos
lc
álca álcás álcáz álcázás álcázó élc élcelődés élcelődik élcelődő falcol falcolás falcoló filc filces filcez nyolc nyolcad nyolcas pálca pálcás pálcika polc polcos tálca tálcás
lcs
bölcs bölcselet bölcselkedés bölcselkedik bölcselkedő bölcsész bölcsi bölcső bölcsőde bölcsődés bölcsős erkölcs erkölcsi erkölcsös felcser gyolcs gyümölcs gyümölcsös gyümölcsözik gyümölcsöző kölcsön kölcsönös kölcsönöz kölcsönzés kölcsönző kulcs kulcsol kulcsoló kulcsos olcsó olcsóság pulcsi pulcsis
ld
áld áldás áldó áldott áldoz áldozat áldozati áldozatos áldozás áldozó baldachin baldachinos boldog boldogít boldogítás boldogító boldogság boldogul boldogulás boldoguló éldegél éldegélő föld földel földelés földelő földelt földes földi haldoklás haldoklik haldokló hold holdas kobold koldul koldulás kolduló koldus köldök küld küldemény küldetés küldés küldő küldönc küldött küldöttség lövölde lövöldöz lövöldözés lövöldöző mangold old oldal oldalaz oldalazás oldalazó oldat oldó oldódás oldódik oldódó öldöklés öldöklő öldököl példa példálózás példálózik példálózó példás példátlan sildes üldögél üldögélő üldöz üldözés üldöző üldözött zöld zöldít zöldítés zöldítő zöldül zöldülés zöldülő zsold zsoldos
lf
alfa alföld alföldi analfabéta dalforma delfin delfinárium falforma gélféle golf golfos golfozás golfozó jelféle nyélforma nyílforma nyúlféle szilféle tollforma vállforma
lg
alga algás algásodás algásodik algásodó andalgás andalgó bolgár bulgur dolgozat dolgozik dolgozó képzelgés képzelgő kóstolgat kóstolgatás kóstolgató polgár polgári polgárság szenvelgés szenvelgő szolgál szolgálat szolgáló szolgáltat szolgáltatás szolgáltató
lgy
hölgy hölgyemény hölgyike tölgy tölgyes völgy völgyes
lh
állhatatos állhatatlan balhé balhés balhézás balhézik balhézó bolha bolhás élhetetlen élhető felhő felhős felhősödés felhősödik felhőtlen halhatatlan hallható hallhatatlan használhatatlan használható málha málhás málház pálha telhetetlen vállalható vállalhatatlan
lj
alj aljas aljaz aljazás aljazó éljenez éljenzés éljenző hónalj teljes teljesít teljesítés teljesítmény teljesítő teljesül teljesülés teljesülő
lk
alkalmas alkalmaz alkalmazás alkalmazó alkalmazott alkalom alkohol alkoholista alkoholizmus alkony alkonyat alkonyodik alkonyodó alkot alkotás alkotmány alkotmányos alkotmányoz alkotmányozás alkotmányozó alkotó alkóv angyalka angyalkás árulkodás árulkodik árulkodó balkon bölcselkedés bölcselkedik bölcselkedő büszkélkedés büszkélkedik büszkélkedő disznólkodás disznólkodik disznólkodó elmélkedés elmélkedik elmélkedő emelkedés emelkedik emelkedő foglalkozás foglalkozik foglalkozó gondolkodás gondolkodik gondolkodó hajnalka halk halkul halkulás halkuló hivalkodás hivalkodik hivalkodó hurcolkodás hurcolkodik hurcolkodó kalkuláció kalkulál kalkulálás kalkuláló kételkedés kételkedik kételkedő lelkendezés lelkendezik lelkendező lelkes lelkesít lelkesítés lelkesítő lelkész lelkészi lelki lelkizés lelkizik lelkiző munkálkodás munkálkodik munkálkodó nélkülöz nélkülözés nélkülöző nyálka nyálkás röstelkedés röstelkedik röstelkedő sajnálkozás sajnálkozik sajnálkozó szörnyülködés szörnyülködik szörnyülködő táplálkozás táplálkozik táplálkozó tisztálkodás tisztálkodik tisztálkodó trollkodás trollkodik trollkodó tülköl tülkölés tülkölő uralkodás uralkodik uralkodó vagdalkozás vagdalkozó vagdalkozik vandálkodik vállalkozás vállalkozik vállalkozó veselkedés veselkedik veselkedő viselkedés viselkedik viselkedő vulkán vulkáni
lly
lm
alkalmas alkalmaz alkalmazás alkalmazó alkalmazott alma almás almoz álmodik álmodó álmodozás álmodozik álmodozó álmos álmosít álmosító álmosodik bizalmas bizalmatlan bizalmatlanság cimbalmos cimbalmozás cimbalmozik cimbalmozó dolmány dolmányos dörgedelmes elme elmélet elméleti elmélkedés elmélkedik emelkedő elmés élmény élményszerű értelmes értelmez értelmezés értelmező fájdalmas félelmetes film filmes filmez firkálmány fogalmaz fogalmazás fogalmazó fogalmazvány forgalmaz forgalmazás forgalmazó forradalmi halmaz halmazati halmoz halmozás halmozó hatalmas hatalmaskodás hatalmaskodik hatalmaskodó hatalmasodik hatalmasodó honvédelmi irgalmas irgalmaz irgalmazó izgalmas jutalmaz jutalmazás jutalmazó kegyelmes kegyelmez kegyelmező kényelmetlen kényelmetlenség kreálmány küzdelmes rejtelmes sejtelmes siralmas szalma szalmás szalmonella szalmonellás szánalmas szerelmes találmány találmányi talmi tanulmány tanulmányoz tanulmányozás tanulmányozó tartalmas tartalmaz tartalmazó tákolmány terjedelmes történelmi védelmez védelmezés védelmező
ln
állni ámpolna bálna bolydulni élni elnök elnöki elnököl elnökség falni felni félni fúlni gélnemű holnap holnapi jósolni jövendölni kápolna kerülni kirándulni követelni málna málnás molnár szapulni szédülni szólni szónokolni szülni ülni ülnök ülnököl tarolni tárolni tolni torolni törölni vagdalni zselnice
lny
kanálnyi kazalnyi ökölnyi
lp
alpakka alpári alpinista kalpag pulpitus talp talpal talpalás talpaló talpas
lr
ls
alsó álság álságos belső belsőség első elsőbbség elsőség fals felség felséges felső közelség külső külsőség mellső szélső szélsőség szélsőséges távolság távolsági utolsó válság válságos
lsz
alszik célszerű dalszerű félsz félszeg félszegség stílszerű stílszerűség tollszerű tollszerűség tüllszerű
lt
abált alt altat altatás altató aszfalt aszfaltos aszfaltoz áltat áltatás áltató alternatív alternatíva aszalt aszfalt aszfaltos aszfaltoz balta baltás baltáz bazalt bolt boltos boltozatos bonyolult céltalan céltalanság dekoltált dekoltázs delta deltás éltes éltet éltető fagylalt fagylaltos fagylaltozik fagylaltozó filter filteres filterez foglalt folt foltos foltoz garantált gyámoltalan hiteltelen holt inzultál inzultus jogosult katapult katapultál katapultálás katapultáló keltet keltetés keltető klimatizált konzultál konzultáció malter malteres malterez méltat méltatlan méltatlanság méltán méltányol méltányos méltányosság múlt multi nyílt olt oltár oltári oltás oltó ölt perforált pult pultos pultoz rafinált roncsolt sebesült sült süvölt süvöltés süvöltő szeletelt szimultán szituált szolgáltat szolgáltatás szolgáltató szultán tapasztalt telt tilt tiltakozás tiltakozik tiltakozó tiltás tiltó tölt töltény töltés töltő ulti ultizás ultizik ultizó ültet ültetés ültető ültetvény ültetvényes üvölt üvöltés üvöltő üvöltözn zsúfolt
lty
emeltyű kopoltyú kopoltyús
lv
alvad alvadás alvadni alvadó alvadt alvás alvó aszalvány bálvány bálványos bálványoz bulvár elv elvi emelvény élveteg élvez élvezet élvezetes élvezeti élvezni halvány halványít halványodik halványul igazolvány jelvény jelvényes nyelv nyelvel nyelves nyelvi nyilván nyilvánít nyilvánítás nyilvánító nyilvános nyilvánvaló olvad olvadás olvadni olvadó olvaszt olvasztár olvasztás olvasztó szalvéta szalvia szilva szilvás szilveszter szilveszterez szilveszteri szilvórium tolvaj tolvajlás
lz
célzat célzás célzó fedélzet fedélzeti impulzív impulzivitás impulzus nyálzik nyálzó páncélzat pulzál pulzálás pulzáló pulzár pulzus túlzás túlzó vonalzó
lzs
balzsam balzsamos balzsamoz balzsamozás balzsamozó
lyb lyc lycs
lyd
bolydul bolydulás bolydulni bolyduló folydogál folydogáló gömbölyded
lyf
apályféle bagolyforma bivalyféleség bolyforma bögölyforma csermelyféle esélyféle gallyforma gerelyféle harkályféle karvalyféle kehelyforma molyféleség perselyféleség seregélyféle sirályféle sülyféle
lyg
bazsalygás bazsalygó bolygat bolygatás bolygató bolygó émelygés émelygő gomolygás gomolygó hömpölygés hömpölygő mosolygás mosolygó somolygás somolygó sompolygás sompolygó tévelygés tévelygő viszolygás viszolygó
lygy
lyh
bolyhos bolyhoz golyhó kályha kályhás kelyhes molyhos pelyhes pelyhedzik pelyhedző
lyj
lyk
hüvelyk királyka pulyka pulykás susulyka
lyl
lym
selymes sólymos petrezselymes
lyn
lyny
lyp
selyp selypít selypítés selypítő
lyr
helyre
lys
kevélység királyság mélység mélységes
lysz
bagolyszerű bivalyszerű bolyszerűség bögölyszerű csermelyszerűség gallyszerű gallyszerűség gerelyszerű gerelyszerűség harkályszerű karvalyszerű kehelyszerű kehelyszerűség molyszerű perselyszerű perselyszerűség seregélyszerű sirályszerű
lyt
akadálytalan erélytelen erélytelenség esélytelen esélytelenség folytat folytatás folytatni folytató folyton folytonos folytonosság helytelen helytelenít helytelenítés helytelenítő komolytalan komolytalanság mosolytalan súlytalan súlytalanság szabálytalan szabálytalanság személytelen veszélytelen viszálytalan
lyty
lyv
golyva golyvás mályva ölyv pelyvalyz
helyzet helyzeti súlyzó súlyzóz súlyzózás súlyzózik súlyzózó szabályzat szabályzás szabályzó
lyzs
mb
ambíció ambiciózus ambulancia ambuláns bamba bambaság bambul bambulás bambuló bambusz bimbó bimbós bimbózás bimbózik bimbózó bomba bombáz bombázás bombázó cimbalmos cimbalmozás cimbalmozik cimbalmozó cimbalom cimbora cimborál csimbók cimboraság comb combos combosodik csámborgás csámborgó csámborog csimborasszó csombor december decemberi domb domború domborul domborulat dombos doromb dorombol dorombolás doromboló dörömböl dörömbölés dörömbölő ember emberel emberi emberség emberséges embertelen galamb galambos galambász gémberedik gémberedés gémberedő gomb gomba gombás gombászás gombázik gombázó gombos gombolyag gombolyít gombolyítás gombolyító goromba gorombáskodás gorombáskodik gorombáskodó gömb gömböc gömbölyded gömbölyít gömbölyödik gömbölyödő gömbölyű gyömbér gyömbéres hamburger hamburgeres himbál himbáló himbálózik himbálózó hombár humbug karambol karambolos karambolozik katakomba kombájn kombájnos kombájnoz kombináció kombinál lambada lomb lombos lombosodás lombosodik lombosodó lombozás lombozó lombozódik kombináció kombinál kombiné mambó mambózás mambózik mambózó némber nimbusz november novemberi ombudsman otromba otrombaság otrombáskodás otrombáskodik otrombáskodó plomba plombáz plombázás plombázó rombol rombolás romboló rumba rumbázás rumbázik szamba szambázás szambázik szambázó szembesít szembesített szembesítés szembesítő szembesül szembesülés szembesülő szeptember szeptemberi szimbiózis szimbolikus szimbolista szimbólum szombat szombati tambura tamburás tamburin tamburinos tombol tombola tombolás tomboló trambulin trambulinoz trambulinozás trambulinozó tömb tömbös tömbösít tömbösített tömbösítés tömbösítő trombita trombitál trombitás trombózis umbulda umbuldál zombi zsémbes zsémbel zsémbeskedik zsémbelődik zsombék zsombékos
mc
mcs
csámcsog csámcsogás csámcsogó
md
mf
amfiteátrum amfora bumfordi címféle dámféle dómforma fémféleség födémféleség gémféle gímféle gyámféle gyomféleség hámféleség hozamféleség kámfor kámforos karámforma kémféle komfort komfortos kótyomfitty limfóma lomféleség mémforma nimfa nyomféle rémféle rímféle romforma sámfa somféle somfordál somfordálás somfordáló számforma szemforma szimfónia szimfonikus tromf tromfol tromfolás tromfoló vámforma
mg mgy
mh
lomha lomhul vemhes
mj
szomjas szomjazás szomjazik szomjazó szomjúság
mk
finomkodik finomkodó gyámkodás gyámkodik gyámkodó káromkodás káromkodik káromkodó kevélykedik majomkodás majomkodik majomkodó nyomkod nyomkodás nyomkodó tömköd tömködés tömködő türemkedés türemkedik türemkedő
ml
áramlás áramlik áramló bomladozás bomladozik bomladozó bomlás bomlik bomló csillámlik csillámló csuszamlás csuszamlik csuszamló csuszamlós emlék emlékezet emlékezetes emlékezés emlékező emlékszik említ említett említés említő emlő emlős érdemleges érdemlő gyomlál gyomlálás gyomláló hámlás hámlik hámló himlő himlős homlok homlokzat homlokzati iramlik iramló káromlás káromló komló omlás omlik omló omlós ömleng ömlengés ömlengő ömlés ömlik ömlő rémlik rémlő romlás romlékony romlik romló rumli rumlis sámli semleges semlegesít semlegesség sikamlós simli simlis számla számlál számlálás számláló szemle szemlél szemlélet szemlélő szemlélődés szemlélődik szemlélődő támla támlás tömlő tömlöc tömlős türemlés türemlik türemlő villámlás villámlik villámló zsemle zsemlés zsömle zsömlés
mly
mn
gimnasztika gimnasztikázik gimnazista gimnázium inszomnia lomnemű nyomni teremni tömni
mny
körömnyi nyámnyila öklömnyi
mp
ámpolna amputáció amputál cimpa compó csámpás csámpázik csempés csempész csempészés csempésző csempéz csempézés csempéző csimpaszkodás csimpaszkodik csimpaszkodó csimpánz dömper dömping empátia empatikus hempereg hempergés hempergő himpellér hömpölygés hömpölygő hömpölyög impala imponál imponáló imposztor impozáns impulzív impulzus kalimpál kalimpálás kalimpáló kampány kampányol kampányolás kampányoló kampó kampós kampóz kampózás kampózó kámpicsorodik kámpicsorodó klumpa klumpás kolomp kolompol kolompos komp kompakt kompenzáció kompenzál kompenzálás kompetencia kompetens komponál komponista kompos komposzt komposztál komposztos kompót kompótos kompozíció krampács krampácsol krampácsolás krampácsoló krampusz lámpa lámpás olimpia olimpiai olimpikon pampa pompa pompás pompázik pompázó pompon pomponos pumpa pumpál pumpáló pumpás rámpa rámpás sampon samponos samponoz sompolygás sompolygó szimpatikus szimpátia tompa tompaság tompor tompul tompulás tompuló tömpe tömpeség vámpír
mr
gyomros gyomroz gyomrozás gyomrozó kamra
ms
finomság gyámság háromság rémség rémséges timsó timsós timsóz úrhatnámság vidámság
msz
dómszerű fémszerű gémszerű gímszerű gyámszerű gyomszerű hámszerű hámszerűség háromszori háromszoros háromszoroz karámszerű karámszerűség krémszerű lomszerűség nyomszerű rémszerű rímszerű romszerű számszerű szomszéd szomszédol szomszédolás szomszédoló szomszédos szomszédság
mt
címtelen gyomtalan nemtelen nemtelenség nyomtalan nyomtalanság nyomtat nyomtatás nyomtató rímtelen rímtelenség romtalan szemtelen szemtelenség teremt teremtés teremtő
mty
mv
hamvas hamvad hamvadás hamvadó hamvaszt hamvasztás hamvasztó nyamvadt
mz
címzetes címzett címzés elemzett elemzés elemző hímzett hímzés hímző hullámzás hullámzik hullámzó izomzat jellemzett jellemzés jellemző nemzedék nemzedéki nemzet nemzetes nemzeti nemzeties nemzetieskedés nemzetieskedő nemzés nemző oromzat szemzés szemző
mzs
hemzseg hemzsegő kámzsa kámzsás tömzsi
nbnc
arrogancia audiencia boncol boncolás boncoló bukfenc bukfencezés bukfencezik bukfencező cincér cincog cincogás cincogó demencia egzisztencia elegancia enciklopédia enciklopédikus fegyenc finánc financiális flancol flancoló flancos frekvencia garancia garabonciás gerinc gerinces gerinctelen gerinctelenség grabanc gubanc gubancol gubancos hancúr hancúrozás hancúrozik hancúrozó harminc harmincad harmincadik henceg hencegés hencegő huncut huncutkodás huncutkodik huncutkodó huncutság ifjonc incidens incifinci kanca kancellár kancellária kedvenc kegyenc kemence kemencés kence kencés kencéz kilenc kilenced kilencedik kilences kolonc koloncos kompetencia konc koncert koncertezés koncertezik koncertező koncol koncolás koncoló kredenc kuncog kuncogás kuncogó küldönc különc labanc lánc láncol láncolat láncolás láncoló láncos lelenc licenc lobonc loboncos lonc magonc makrancoskodás makrancoskodik makrancoskodó medence medencés nyomoronc páncél páncélos páncélozott páncélzat pince pincér pincés rakonca rakoncátlan rakoncátlankodik rakoncátlankodó ránc ráncol ráncolódik ráncolódó ráncos ráncosodik ráncosodó rezidencia románc sánc sáncol sáncos szekvencia szelence tanonc targonca targoncás targoncáz targoncázó tánc táncol táncoló táncos turbulencia vehemencia vincellér virgonc zománc zománcos zománcoz
ncs
abroncs agancs agancsos bakancs bakancsos bilincs bilincsel bilincselés bilincselő brancs csencsel csencselés csencselő gáncsol gáncsolás gáncsoló háncs hebrencs incselkedés incselkedik incselkedő kancsal kancsalít kancsi kancsó kilincs kilincsel kincs kincses kíváncsi kíváncsiság kíváncsiskodás kíváncsiskodik kíváncsiskodni kíváncsiskodó kullancs kuncsaft kuncsorgás kuncsorgó kuncsorog lencse lencsés lincs lincsel lincselés lincselő löncs mancs mancsos narancs narancsos nincs nincsen pancsol pancsolás pancsoló parancs parancsol parancsolat parancsoló pincsi poncsó puncs puncsos rikkancs roncs roncsol roncsoló roncsolt sincs sincsen szerencse szerencsés szerencsétlen szerencsétlenkedés szerencsétlenkedik szerencsétlenkedő szerencsétlenség tincs
nd
ágenda ajándék ajándékoz ajándékozás ajándékozó állandó állandóság állandósul állandósuló anakonda andalgás andalgó andalog banda bandázik bandázs bandázsol bandita bandukol bandukoló beléndek bendő bolond bolondít bolondítás bolondító bolondul bolondulás bolonduló bőrönd cilinder cilinderes csend csendes csendesedés csendesedő csendesít csendesítés csendesítő csendesül csendesülés csendesülő csendül csendülő csendélet csiklandoz csiklandozás csiklandozó elegendő eredendő esztendei esztendő esztendős fecskendez fecskendezés fecskendező fecskendő fickándozás fickándozik fickándozó fondü fundamentum fundál fundáló galand gerenda gerendás gond gondol gondola gondolás gondolat gondolati gondolázik gondolkodás gondolkodik gondolkodó grandiózus hajlandó hajlandóság halandó handabanda handabandázás handabandázik handabandázó hindu hinduizmus holland inda indás index indexel indexelés indexelő indiai indián indiánosdi indigó indít indítás indíték indító indok indoklás indokló indokol indokolatlan indokolt indul indulás indulat induló jövendő jövendöl jövendölés jövendölni jövendölő kaland kalandor kalandos kalandozás kalandozik kalandozó kalendárium kandalló kandikál kandikáló kandúr kelendő kender kendő kendős kendőz kirándul kirándulás kirándulni kiránduló kommandó kommandós komondor konda kondér kondi kondizik koriander közlendő landol landolás landoló leander leendő legenda legendás lelkendezés lelkendezik lelkendező lendül lendület lendületes lendülő levendula lunda mandala mandarin mandátum mandula mandulás mereng merengés merengő minden mindenki mond monda mondat mondás mondó mondogat mondóka mondókás mondókázik morfondíroz morfondírozás morfondírozó nandu növendék ondolál öklendezés öklendezik öklendező panda pandémia pandúr papundekli pinduri pocskondiáz pocskondiázás pocskondiázó porond propaganda randalíroz randalírozás randalírozó randevú randevúzás randevúzik randevúzó rend rendel rendelés rendelő rendes rendetlen rendetlenkedés rendetlenkedik rendetlenkedő rendez rendezés rendező rendezvény rendül rendületlen rendülés rendülő ronda rondaság rondella rondó sanda skandináv sündörgés sündörgő sündörög szandál szándék szándékol szándékolt szándékos szende szender szendereg szendergés szendergő szonda szondáz szundikál szundikálás szundikáló szundít szundítás szundító trend trendi tündér tündéri tündöklés tündöklik tündöklő tündököl ugrándozás ugrándozik ugrándozó undok undokoskodás undokoskodik undokoskodó undor undorít undorító undormány undorodik vakond vandál vandálkodik vándor vándorlás vándorló vándorol várandós várandósság vendég vendégel vendégelés vendéglő vendégség veranda víkend víkendezés víkendezik víkendező zsindelyes zsindelyez
ndzs
bandzsi bandzsít bendzsó bendzsózik findzsa lándzsa lándzsás
nf
bennfentes bödönféle fanfár génforma infantilis infarktus információ informál informáltság konferál konferencia konfetti konfirmál konform lenféle pomponféleség sínféle szánféleség színféle ténfereg ténfergés ténfergő
ng
angin angol angolna ácsingózik ácsingózó banga barangol barangolás barangoló barlang barlangász barlangi bingó bingózás bingózik bingózó bitang bitangol bitangolás bitangoló bolyong bolyongás bolyongó bong bongás bongó borong borongás borongó borzong borzongás borzongó böngész böngészés böngésző bringa bringás bringázás bringázik bringázó bumeráng csángó cselleng csellengés csellengő cseng csenget csengetés csengető csengés csengő csöng csönget csöngetés csöngető csöngés csöngő csüng csüngés csüngő dereng derengés derengő dingó dong donga dongás dongó dorong dorongol dorongolás dorongoló döng döngöl döngölés döngölő dühöng dühöngés dühöngő dzsungel enged engedékeny engedékenység engedély engedélyez engedmény engedményes evangélium farsang farsangi farsangol farsangolás farsangoló fetreng fetrengés fetrengő firhang flamingó forrong forrongás forrongó furfang furfangos gang ginszeng gong gyenge gyengéd gyengédség gyengül gyengülés gyengülő hajlong hajlongás hajlongó hang hanga hangár hangicsál hangol hangolás hangoló hangulat hangulatos harang harangoz harangozás harangozó henger hengerel hengeres hengerlés hengerlő hőzöng hőzöngés hőzöngő hungarikum ing inga inga ingat ingatag ingatlan ingázás ingázik ingázó inger ingerel ingerlés ingerlő iringó jajong jajongás jajongó kenguru kering keringés keringő kong konga kongás kongat kongó kontingens korong korongos korongoz korongozás korongozó kuplung kurjongat kurjongatás kurjongató langaléta láng lángol lángolás lángoló lángos leng lengedez lengedező lengés lengő mangalica mangán mangó mangold marcangol marcangolás marcangoló marketing marketinges mángorló mángorol mereng merengés merengő orangután ődöng ődöngő ömleng ömlengés ömlengő őrjöng őrjöngés őrjöngő pang pangás pangó peng penge pengés pengő pillangó pingál pingálás pingáló pingpong pingpongozás pingpongozik pirongat pirongatás pirongató póling puding pudingos puszpáng rajong rajongás rajongó rang ráng rángat rángatás rángató rángatózás rángatózik rángatózó rángó rangos rangú reng renget rengeteg rengetés rengető rengés rengő ring ringat ringatás ringató ringó rizling rohangál rohangálás rohangáló rongál rongálás rongáló rozmaring sallang sallangos snidling szving szvingel szorong szorongás szorongó tanga tangás tangó tangózás tangózik tangózó tángál tángálás tángáló teng tengelic tengely tengelyes tenger tengeri tengő tengődik tengődő teringette terjeng terjengő terjengős vajling viking zeng zenget zengető zengés zengő zongora zongorázik zongorista zsenge zsong zsongás zsongó
ngy
angyal angyali angyalka ángy ángyika bongyor göngyöl göngyölít göröngy göröngyös gyöngy gyöngyös gyöngyözik gyöngyöző hangya hangyányi hangyász ingyen ingyenes kelengye kengyel langyos lengyel pongyola rongy rongyol rongyolódik rongyos rongyosodik varangy varangyos
nh
inhalál inhalálás inhaláló vénhedt
nj
nk
bank banka bankár bankó berzenkedés berzenkedik berzenkedő biankó bunkó cankó cink cinke cinkel cinkos cinkosság csánk csenkesz csonk csonka csonkol csonkolás csonkoló dzsunka elégedetlenkedés elégedetlenkedik elégedetlenkedő élénk élénkül élénkülés élénkülő falánk fánk ficánkol ficánkolás ficánkoló fullánk fullánkos hetvenkedik hetvenkedő hitetlenkedik hitetlenkedő inka inkasszó inkognitó jenki kankalin konkáv konkoly konkurencia konkurens kunkori kunkorodik kunkorodó lanka lankás link mankó mankós mankózik melankólia melankolikus mindenki munka munkálkodás munkálkodik munkálkodó munkás nyalánk nyúlánk onkológia onkológus önként önkéntes önkénteskedik önkénteskedő pajzánkodás pajzánkodik pajzánkodó palánk pelenka pelenkás pelenkáz pesztonka pink pironkodik pironkodó plank pünkösd pünkösdi pünkösdölés pünkösdölő rakoncátlankodik rakoncátlankodó rendetlenkedés rendetlenkedik rendetlenkedő rönk senki sinkófál smink sminkel sminkelés sminkelő sonka sonkás szalonka szánkó szánkózás szánkózik szégyenkezés szégyenkezik szégyenkező szerencsétlenkedés szerencsétlenkedik szerencsétlenkedő szilánk szilánkos tank tankol tétlenkedés tétlenkedik tétlenkedő tilinkó tilinkózik tökéletlenkedés tökéletlenkedik tökéletlenkedő tönk tönköly tunkol unka usánka vánkos vinkó zimankó
nl
ajánl ajánlat ajánlás ajánló egyenlet egyenletes egyenlít egyenlítés egyenlítő egyenlő hasonlat hasonlít hasonló hasonlóság igenlés igenlő különleges különlegesség szégyenlős színlel színlelés színlelő
nly
nm
hasonmás
nny np nr
ns
ambuláns arcátlanság arctalanság arrogáns ártatlanság becstelenség bensőséges bizalmatlanság bizonytalanság biztonság biztonságos blansíroz blansírozás céltalanság demens dicstelenség elegáns ellenség ellenséges embertelenség eminens eredménytelenség erélytelenség erkölcstelenség esélytelenség eszköztelenség eszméletlenség esztelenség evidens érdektelenség fejetlenség fejletlenség frappáns függetlenség gáláns gerinctelenség gusztustalanság hajléktalanság impozáns incidens intelligens istenség jogtalanság jogosulatlanság kegyetlenség kelletlenség kellemetlenség kényelmetlenség képtelenség kliens koherens komolytalanság kompetens komponens konkurens konstans kontinens kontingens konzekvens konzulens korszerűtlenség kovalens közönség közönséges közvetlenség kurrens laboráns látens lehetetlenség méltatlanság migráns mozdulatlanság népszerűtlenség nyeretlenség nyomtalanság nyugtalanság oktalanság önzetlenség páciens pikáns pofátlanság precedens referens renitens revans rezidens rezisztens rímtelenség rokonság spekuláns sorstalanság súlytalanság szabálytalanság szegmens szemtelenség szerencsétlenség szignifikáns tétlenség tisztátlanság tiszteletlenség tökéletlenség törvénytelenség tudatlanság turbulens újdonság vehemens veretlenség vénség vénséges
nsz
balansz bonszai bödönszerű bödönszerűség ellenszenv ellenszenves fajansz génszerű ginszeng influenszer konszenzus konszern konszolidált lenszerű monszun nonszensz nüansz pasziánsz performansz pomponszerű pomponszerűség reneszánsz rokonszenv rokonszenves rokonszenvez sansz sanszos sínszerű sínszerűség szánszerű szánszerűség szeánsz unszol unszolás unszoló vánszorog vánszorgás vánszorgó vonszol vonszolás vonszoló
nt
advent adventi akcentus antagonisztikus antant antarktiszi antik antilop atlantiszi autentikus briganti bólint bólintás bólintó büntet büntetés büntető cement cementes cent centi csont csontos csontoz darabont dönt döntetlen döntés döntő elefánt ementáli enteriőr entitás érint érintés érintő eszperantista eszperantó fantom fantaszta fantasztikum fantasztikus fantazmagória fermentáció fermentál fintor fintorgás fintorgó fintorog font fontol fontolás fontoló forint forintos front fundamentum füllent füllentés füllentő garantál garantált gigantikus gyanta gyantás gyantáz gyémánt gyöntöl halánték hant hanta hantás hantázik hantázó hantol hantos haszontalan hántol hántoló hentereg hentergés hentergő hentes hint hinta hintázik hintáztat hintés hintő hontalan horizont hörpint hörpintés infantilis int intarzia integet intelem intelligens interjú internet intéz intézet intézendő intézkedés intézkedik intézkedő intim intimitás intonáció intubál intuíció irredenta jelent jelentéktelen jelentés jelentős kacsint kacsintás kacsintó kanta kantár kantin kanton kaparint karantén kántál kántálás kántáló kántor kentaur kintornás klementin klientúra kólint kólintás komment kommentál kommentel kontaktus kontár kontárkodik kontárkodó kontárság konténer kontinens kontinentális kontingens köhint köhintés köhintő köntörfalaz köntörfalazás köntörfalazó köntös krizantém kurjant kurjantás kurjantó kvart kvint legyint legyintés megint mementó ment menta mentalitás mentális mentes mentesít mentesítés mentesítő mentesül mentesülés mentesülő mentor mentorál mentorálás mentő mint minta mintás mintáz mintázat mintázás mintázó momentum montázs ont ornamentika otthontalan önkéntes önkénteskedik önkénteskedő önt öntő őszinte őszinteség palacsinta palánta palántás palántáz parlament parlamentarizmus parlamenter pánt pántos péntek pénteki pigmentes pint pont pontatlan pontatlanság ponton pontos pontosít pontosság ránt rántás rántotta rokkant romantika romantikus ront rontás roppant sánta sántikál sántikálás sántikáló sántít sintér sönt söntés söntöl spontán spontaneitás sprint sprintel szantál szánt szántás szántatlan szántó szent szentel szenteskedés szenteskedik szenteskedő szentély szerint szerpentin szégyentelen szint színtelen szintetikus szintetizál szintetizátor szintez szintezés szintező szintézis szippant szippantás szippantó szüntelen tarantella tarantula tántorgás tántorgó tántorog tekint tekintet tekintetes tekintély tekintélyes tekintő tinta tintás tüntet untat vakkant vakkantás vakkantó viszont viszontagság viszontagságos
nty
billentyű billentyűs billentyűzet csappantyú kallantyú konty kontyol kontyos kulipintyó lappantyú pattantyú pattantyús pinty pintyőke poronty szontyolodik szontyolodó prüntyög prüntyőke
nv
ellenszenv ellenszenves honvéd honvédelem honvédelmi honvédség invazív invázió invesztál invesztálás invesztáló invitál konvex konvoj nyilvánvaló rokonszenv rokonszenves rokonszenvez szenved szenvedély szenvedélyes szenvedés szenvedő szenveleg szenvelgés szenvelgő
nz
anzix benzin benzines benzol bronz cenzor cenzúra cenzúráz cenzúrázás cenzúrázó csimpánz defenzív éljenzés éljenző ellenzés ellenzék ellenző enzim ginzeng influenza inzert inzulin inzultál inzultus kompenzáció kompenzál kompenzálás konszenzus konzekvens konzerv konzervál konzerválás konzílium konzol konzorcium konzul konzulens konzultál konzultáció konzum kölcsönzés kölcsönző linzer menza menzai menzás offenzív offenzíva önzetlen önzetlenség önzés önző panzió panziós penzum pénz rögtönzés rögtönzött skanzen szenzáció szenzációs szenzitív szenzor szponzor szponzorál tenziós vonz vonzalom vonzás vonzó zanza zanzásít
nzs
avanzsál avanzsáló
nyf
edényféleség ínyforma uszonyforma versenyforma
nyh
dunyha dunyhás enyhe enyheség enyhül enyhülés enyhülő konyha konyhás kunyhó lanyha lanyhul renyhe
nyk
jótékonykodás jótékonykodik jótékonykodó törvénykezés törvénykezik
nyl
aranylik aranyló aránylik arányló örvénylés örvénylik örvénylő igénylés igénylő tényleg tényleges viszonylag viszonylagos
nym
versenymód
nyn
nys
asszonyság bizonyság engedékenység fösvénység gördülékenység hajlékonyság hatékonyság hitványság jótékonyság keménység kereszténység leányság legénység mozgékonyság ocsmányság soványság szegénység szerénység termelékenység termékenység töménység
nysz
hányszor hányszoros kényszer kényszeres kényszerít kényszerítés kényszerítő kényszerű kényszerül kényszerűség köpenyszerűség sárkányszerű tényszerű törvényszerű törvényszerűség versenyszerű
nyt
bizonytalan bizonytalanság eredménytelen eredménytelenség hánytat hánytató hánytorgat hánytorgatás hiánytalan kénytelen kénytelenség reménytelen reménytelenség szerénytelen szerénytelenség törvénytelen törvénytelenség
nyv
enyv enyves enyvez fenyves konyha konyhai könyv könyvel könyvelés könyvelő könyves pányva pányvás pányváz pányvázás pányvázó ponyva ponyvás ponyvázó senyved senyvedés senyvedő
nyz
állványzat dohányzás dohányzik dohányzó hiányzás hiányzik hiányzó horganyzott horgonyzó kormányzat kormányzás kormányzó leányzó növényzet versenyzés versenyzik versenyző
pb
pc
capcara capcarázik hapci hapcizás hapcizik hapcizó hepciás hepciáskodik hepciáskodó kapca kapcás kelepce köpcös opció opcionális recepció recepciós repce
pcs
csevapcsicsa kapcsol kapcsolat kapcsolatos kapcsolás kapcsoló kapcsolódás kapcsolódik kapcsolódó kipcsak lepcses lépcső lépcsős lépcsőz lépcsőzetes lépcsőzés lépcsőző
pd
csapda csapdos kapdos kapdosó lépdel lépdelő lopdos repdes repdesés repdeső tépdes tépdeső
pf
copf copfos csápféle cseppforma dzsipforma gépféleség képféleség kúpforma lapféle lápféle napforma népféle nippféleség papféle pépféleség púpforma tápféleség zsúpféleség
pg pgy ph
pj
apjuk gyapjas gyapjú
pk
csapkod csapkodás csapkodó csipke csipkelődés csipkelődik csipkelődő csipkés csipkéz csipkézés csipkéző lapka lepke repkény repkényes
pl
applikáció applikál applikálás caplat caplatás caplató cséplés cséplő diploma diplomata diplomatikus diplomás diplomázik diplomázó dupla duplázás duplázik duplázó káplán kereplés kereplő képlet képletes képlékeny kripli koplal koplalás koplaló kupleráj kuplung leples leplez leplezés leplező placc plafon plagizál plagizálás plakát plakátol plakett plakk plank plankton plaszticitás plasztik plasztika plasztikai plasztikus platán platform platina plató plagizál plágium pláza plázázás plázázik plázázó pletyka pletykál pletykás plexi plébánia plébános pléd pléh plomba plombáz plombázás plombázó plurális szeplő szeplős szereplés szereplő tapló táplál táplálás táplálék táplálkozás táplálkozik táplálkozó tápláló térdeplés térdeplő tipli tipliz topless toplis
ply
pm
pn
csapni csípni harapni kapni kopni köpni lepni lépni lopni ropni szopni tépni
pny
cseppnyi csöppnyi
pr
apraja aprít apró apród apropó április áprilisi ciprus csupros depresszió depressziós epres eprész kapri kapros káprázás káprázik káprázó kápráztat kápráztató lepra leprás paprika paprikás paprikáz pracli prakticizmus praktika praktikus praktizál praktizáló praliné praxis precedens precíz precizitás prelűd premier preparál presbiter préda prédikál prém prémes prémium préri prés présel prézli prézlis priccs prím prímás pritamin privát privilégium prizma priznic próba próbál próbálkozik probiotikum probléma problémás problémázik problémázó produkál produkció produktív profi profit profitál prognózis program programoz programozó progresszív projekt proletár prosperál protekció protekciós protestál protestáns protokoll proton provokál provokáció próféta prósza pruszlik prűd prüdéria prüntyög prüntyőke prüszköl prüszkölés prüszkölő sepreget seprés seprő söpredék szoprán tipródik tipródó toprongyos töpreng töprengés töprengő
ps
épség hapsi ipse népség papság popsi szépség szépséges tapsikol tapsikolás tapsikoló tapsol tapsolás tapsoló tepsi ünnepség
psz
bicepsz cseppszerű csipsz ellipszis epilepszia epilepsziás gépszerű gipsz gipszes gipszel ipszilon kapszula kapszulás képszerű klipsz kúpszerűség lapszerű lápszerű mopsz népszerű népszerűség népszerűtlen népszerűtlenség papszerű pépszerű pépszerűség pszichológia pszichológus pszichopata púpszerű rapszódia rapszodikus ripsz snapsz snapszer zsupsz zsúpszerű
pt
adoptáció adoptál adoptálás baptista csaptalan csáptalan elliptikus gyeptelen helikopter kaptat kaptató kaptár káptalan képtelen képtelenség kleptománia kleptomániás kopt koptat koptatás koptató korrupt kripta kripton lépték léptékű naptalan néptelen néptelenedés néptelenedik optika optikus optimális optimista optimizmus optimum recept receptor reptet reptetés reptető röptet röptetés röptető szeptember szeptemberi szeptim szoptat szoptatás szoptató táptalan
pty pv
pz
alapzat cipzár cipzáras cipzáraz csapzott képzel képzelet képzelgés képzelgő képzelő képzelődés képzelődik képzelődő képzet képzetlen képzett képző képződik képződmény képződő talapzat
pzs
kapzsi kapzsiság kapzsiskodás kapzsiskodik kapzsiskodó
rb
arborétum barbár barbárság borbély borbolya derbi garbó garbós görbe görbeség görbít görbítés görbítő görbül görbület görbülés görbülő orbitális szerb turbán turbános turbina turbulencia turbulens urbanizáció urbánus verbális verbéna verbuvál
rc
arc arcátlan arcátlanság arculat barcog barcogás barcogó bérc bérces derce érc érces férc fércel férces harc harcias harcol harcos herceg hercegi hercegség hercehurca hurcol hurcolkodás hurcolkodik hurcolkodó jérce karc karcol karcolat karcolás karcoló konzorcium korc korcos kudarc marcangol marcangolás marcangoló marcipán marcipános marcona márc március márciusi morcos murci narcisztikus narcizmus nárcisz nerc nyérc parcella parcellás parcelláz perc perceg percegés percegő porc porcelán porcika porció porcióz porcos pörc purcan purcanás purcanó sarc sarcol sarcolás serceg sercegés sercegő sercen sercenés sercenő szekerce tárca terc tercelés tercelő
rcs
bibircsók bibircsókos furcsa furcsaság furcsáll görcs görcsöl görcsös habarcs harcsa hörcsög kapircs korcs korcsolya korcsolyás korcsolyázás korcsolyázik korcsolyázó korcsosul korcsosuló kökörcsin szárcsa szörcsög szörcsögés szörcsögő szürcsöl szürcsölés szürcsölő tárcsa tárcsás tárcsáz tárcsázás tárcsázó tekercs tekercsel tekercselés tekercselő turcsi vakarcs vércse vircsaft
rd
abszurd abszurditás abszurdum alabárd alabárdos bárd bárdol bárdolatlan bárdos billiárd borda bordás bordáz bordély bordó bumfordi csárda csárdás cserdít cserdítés cserdítő csorda csordás csordul csorduló dalárda dárda dárdás erdei erdész erdő érdek érdekes érdektelen érdektelenség érdem érdemel érdemes érdemleges érdemlő érdes ferde ferdeség ferdít ferdítés ferdítő ferdül ferdülés ferdülő fordul fordulat fordulatos fordulás forduló furdal furdalás furdaló fürdet fürdetés fürdető fürdés fürdik fürdő gardíroz gárda gepárd gördít gördítés gördítő gördül gördülékeny gördülékenység gördülés gördülő hazardíroz hazardírozás hazárd hord horda hordoz hordozó hördül hördülő irdal irdalás irdatlan járda járdás kard kardigán kardoskodás kardoskodik kardoskodó kardoz kérdez kérdezés kérdező kérdezősködés kérdezősködik kérdezősködni kérdezősködő kérdés kérdő kokárda kokárdás koordináció koordinál koordinálás koordinált kord kordé kordul kordulás korduló kurd leopárd milliárd milliárdos mordály mordul mordulás morduló orda ordas ordibál ordibálás ordibáló ordít ordítás ordító ordítoz ordítozás ordítozó pardon perdül purdé rekord rekorder serdül serdülő somfordál somfordálás somfordáló szerda szerdai szilárd szilárdít szilárdítás szilárdul szilárdulás szilárduló szurdok térd térdel térdelő térdepel térdeplő tördel tördelés tördelő verdes verdeső zord zordon
rf
bárféleség bérforma borféleség bőrféle cirfandli cserfes csőrforma csűrféle farforma férfi férfias furfang furfangos gyárféle hárfa hárfás hárfázik hírféleség húrféle karfiol kárféleség köntörfalaz köntörfalazás köntörfalazó morféma morfológia morfondíroz morfondírozás morfondírozó nyárféleség nyírféle parfüm párféle perforáció perforál perforált performansz sírforma sörféleség szárforma szörf szőrféle szörföl szörfölés szörfölő szörfös térforma tőrforma várforma zárforma zsírféle
rg
acsargás acsargó argó árgus bizsergés bizsergő csámborgás csámborgó csörget csörgetés csörgés csörgő dorgál dorgálás dorgáló dörgedelem dörgedelmes dörgés dörgő dörgöl dörgölő dörgölődzés dörgölődzik dörgölődző dramaturg dramaturgia dürgés energia energikus eszterga esztergál esztergáló esztergályos fergeteg fergeteges fintorgás fintorgó forgalmaz forgalmazás forgalmazó forgat forgatag forgatás forgató forgatott forgács forgácsol forgácsos forgás forgó forgolódás forgolódik forgolódó gargarizál gargarizálás gargarizáló gurgulázás gurgulázik gurgulázó hamburger hamburgeres hamburgerez háborgás háborgó hánytorgat hánytorgatás hentergés hentergő hergel hergelés hergelő hóbort hóbortos horgany horganyzott horgas horgász horgászat horgászik horgászó horgol horgolás horgoló horgolt horgony horgonyoz horgonyzó hőbörgés hőbörgő irgalmas irgalmatlan irgalmaz irgalom járgány kapirgál kapirgálás kapirgáló kirurgus kuncsorgás kuncsorgó margaréta marginális margó mérgelődés mérgelődik mérgelődő mérges mérgesedik mérgeskedik mérgez mérgezés mérgező orgánum orgia orgona orgonál pergola purgatórium purgál sárga sárgít sárgul sárgulás sárguló spárga sündörgés sündörgő szendergés szendergő szorgalmas szorgos szorgoskodás szorgoskodik szorgoskodó ténfergés ténfergő ürge varga vargánya vánszorgás vánszorgó zargat zörget zörgetés zörgető zörgés zörgő
rgy
bárgyú bárgyúság gyurgyalag gyurgyóka tárgy tárgyal tárgyalás tárgyaló tárgyas tárgyias tárgyiasít tárgyiasul tárgyiasulás tárgyiasuló tárgyilagos
rh
berhel csürhe elérhetetlen elérhető firhang girhes hírhedt irha irhás járhatatlan járható korhadás korhadó korhadt korhely marha marháskodik marhul mérhetetlen mérhető mirha nyerhetetlen párhuzam párhuzamos szórhatatlan szórható szúrhatatlan szúrható szűrhetetlen szűrhető tarhál tarhonya tarhonyás terhel terhelés terhelő terhes turha tűrhetetlen tűrhető úrhatnám úrhatnámság várható verhetetlen verhető zárhatatlan zárható
rj
árja bojtorján borjadzik borjú cserje cserjés erjed erjedés erjedő erjedt fehérje férj férjes férjezett fürj interjú interjúvol kurjant kurjantás kurjantó kurjongat kurjongatás kurjongató lajtorja marja orja őrjít őrjítő őrjöng őrjöngés őrjöngő perje perjés sarj sarjad sarjadó sarjadzás sarjadzik sarjadzó sorja sorjáz sorjázás sorjázó tarja terjed terjedelmes terjedés terjedő terjeng terjengő terjengős terjeszt terjesztés terjesztő varjú
rk
acsarkodás acsarkodik acsarkodó árkád árkádos árkol árkolás árkoló árkos barkó bárka berkenye birka birkózás birkózik birkózó boglárka burka burkás burkol burkolat burkolás burkoló burkolt cickafark cirka cirkalmas cirkál cirkáló cirkónium cirkulál cirkusz cirkuszi cirkuszol cirkuszoló cserkesz cserkész cserkészés cserkésző csicsörke csiperke csirke csirkéz csirkézés csirkéző erkély erkélyes erkölcs erkölcsi erkölcsös erkölcstelen erkölcstelenség férkőzik férkőző firka firkál firkálás firkálgat firkálmány firkáló gyürkőzés gyürkőzik gyürkőző harkály horkol horkolás horkoló irka irkál járkál járkáló jerke kacérkodás kacérkodik kacérkodó kérkedés kérkedik kérkedő kontárkodik kontárkodó kurkuma kurkumás marketing marketinges markol markolás markoló markos márka márkás merkelő mesterkedés mesterkedik mesterkedő mérkőzés mérkőzik mérkőző nyirkos nyirkosodik nyirkosodó park parketta parkettás parkettáz parkíroz parkírozás parkírozó parkol parkolás parkoló perkál piperkőc porkoláb pörk pörköl pörkölés pörkölő pörkölődés pörkölődik pörkölődő pörkölt pörkös pörkösödés pörkösödik pörkösödő sárkány sárkányos serke serken serkés szarka szemerkél szemerkélő szerkeszt szerkesztés szerkesztő sziporkázik sziporkázó szurkol szurkolás szurkoló szürke szürkít szürkül szürkület szürkülő tarka tarkaság tarkállik tarkálló tarkedli tarkó tárkony tárkonyos torkol torkolat torkoló törköly turkál turkálás turkáló türkiz uborka varkocs zárka zárkózik zárkózott
rl
bérlemény bérlet bérletes bérleti bérlés bérlő csörlő csörlős csörlőz érlel érlelés érlelő érlelődés érlelődik érlelődő girland gyakorlat gyakorlati gyakorlatozik gyakorlatozó gyakorlás gyakorló gyarló gyarlóság hengerlés hengerlő ingerlés ingerlő kérlel kérlelés kérlelő korlát korlátolt korlátoz körlet mérleg mérlegel mérlegelés mérlegelő mérleges őrlemény őrlő őrlődés őrlődik őrlődő parlag parlagi parlament parlamentáris pazarlás pazarló párlás párló perlekedés perlekedik perlekedő perlit perlő porlad porladás porladó porlik porló sarló sarlós sarlóz skarlát skarlátos tarló tárlat tárló torlás torló törleszkedés törleszkedik törleszkedő törlés törlő vándorlás vándorló vásárlás vásárló zsurló
rly
rm
abnormális armatúra ármány ármányos cirmos csermely dermed dermedt dörmög dörmögés dörmögő érme érmes farm farmer fermentáció fermentál fermentált firma forma formál formálás formális formás formáz formázás furmányos garmada gyermek gyermeki gyurma gyurmás gyurmázik harmad harmadik harmadol harmat harmatos harmatozik harmatozó harminc harmincadik harmincas harmónia harmonika harmonikás harmonikázik harmonikus harmonizál hármas hormon hormonális karma karmol karmolás karmoló karmos kármin kloroform konfirmál konform kormány kormányos kormányoz kormányzás kormányzó kormorán kormos kormosodik kormosodó kormoz kormozódik kormozódó norma normalizál normalizálódik normál normális ormány ormányos ormos parmezán performansz permet permetez permetezés permetező platform sárm sármány sármos származás származik származó szemérmes szemérmetlen szirmos szőrme szőrmés termál termel termelékeny termelékenység termelés termelő termesz termeszt termesztés termesztő termék termékeny termékenység termékenyül termékenyülés termékenyülő termény természet természetes természeti termikus terminus termeszt termesztés termesztő termosz termosztát torma tormás undormány ürmös vermel vérmes
rn
akarni akarnok alternatív alternatíva árnika barna barnít barnító barnul barnuló bornírt cérna csarnok csarnokos csatorna csatornás csatornáz csatornázás csatornázó érni garnéla hibernáció hibernál hibernálás írni karnevál karneváli karnis kérni kísérni komorna konszern lucerna lucernás marni márna merni mérni modern modernizál modernizált ornamentika paszternák párna párnás párnáz párnázott pernahajder reinkarnáció sírni smarni tárna tárnics torna tornádó tornász tornázás tornázik tornázó turné turnézik turnézó urna urnás zsarnok zsarnoki zsarnokoskodás zsarnokoskodik zsarnokoskodó
rny
árny árnyas árnyal árnyaló árnyék árnyékol árnyékolás árnyékoló árnyékos cikornyás ernyed ernyedés ernyedő ernyő ernyős ernyőz görnyed görnyedő görnyedt hernyó komornyik kornyad kornyadozás kornyadozik kornyadozó kornyikál kornyikálás kornyikáló környezet környezeti környezetű környező környék környékez környékezés környékező környéki pernye pernyés szárny szárnyal szárnyalás szárnyaló szárnyas szemernyi szivornya szivornyázás szivornyázik szörny szörnyed szörnyeteg szörnyű szörnyülködés szörnyülködik szörnyülködő tenyérnyi
rp
árpa árpás hárpia herpesz herpeszes horpad horpadás horpadó horpadt horpaszt horpasztás horpasztó hörpint hörpintés korpa korpás korpásodás korpásodik korpásodó serpa serpenyő szörp szörpös terpesz terpeszt terpesztés terpesztő tirpák torpan torpanó torpedó törpe törpül törpülő
rs
barbárság bársony bársonyos birs bírság bírságol bírságolás bírságoló bors borsika borsó borsónyi borsos borsós borsoz császárság emberség emberséges érsek érseki érsekség farsang farsangi farsangol farsangolás farsangoló gyors gyorsít gyorsítás gyorsító gyorsul gyorsulás gyorsuló harsog harsogás harsogó harsona harsonás harsonázik hárs herseg hersegés hersegő irsai kórság korsó korsós majorság marsall nyárs nyársal nyársas nyers nyerseség orsó orsós orsóz őrs őrség őrsi persely perselyez polgárság sors sorsol sorsolás sorsoló tarsoly térség térségi varsa vers versel verseny versenyez verses versenyzés versenyző
rsz
cserszömörce erszény erszényes korszerű korszerűség korszerűtlen korszerűtlenség mersz nörsz ország országos országol perszóna pirszing tőrszerű zsinórszerű zsírszerű
rt
aorta artéria articsóka artikuláció artikulál artikuláló artikulált artista árt ártalmas ártalmatlan ártalmatlanít ártalmatlanítás ártatlan ártatlanság ártó birtok birtokol birtokos börtön csoport csoportos csoportosít csoportosítás csoportosító csörte csütörtök csütörtöki desszert dezertál dezertálás dezertáló dezertőr embertelen embertelenség ért értelem értelmes értelmetlen értelmetlenség értelmez értelmezés értelmező értetlen értetlenség fasírt flört flörtöl flörtölés flörtölő fortély fortélyos förtelem förtelmes gokart gokartozik határtalan határtalanság inzert irt irtás irtó irtózat irtózatos joghurt joghurtos joghurtoz kartell kartellezés kartellező kert kertel kertelés kertelő komfort komfortos koncert koncertezés koncertezik koncertező kortalan kortalanság körte kurta kurtít kürt kürtő kürtöl kürtölés kürtölő kürtös márt mártás mirtusz nyertes pacsirta part partedli parti partizán partizik partizó paszpartu passzport párt pártol pártoló pártos pertu porta portál portás pubertás repertoár riport riporter sertepertél sertés sértés sörte sörtés szertelen szertelenség szirt szurtos tart tartalmas tartalmaz tartalmazó tartalom tartár tartás tartó tartozás tartozék tartozik tartozó torta tortúra tört törtet törtetés törtető történelem történelmi történet történés történik történő vért vértes vértez virtuális virtus
rty
fortyog fortyogás fortyogó gyertya gyertyán gyertyános gyertyás hártya hártyás hártyásodik hártyásodó kártya kártyás kártyázik kártyázó korty kortyol kortyolás kortyoló portya portyázás portyázik portyázó szipirtyó szortyog szortyogás szortyogó vartyog vartyogás vartyogó
rv
árva árvaság árvácska árvul árvulás árvuló dervis érv érvel érvény érvényes járvány járványos karvaly márvány márványos márványoz murva murvás murváz murvázás narvál norvég orv orvos orvoslás orvosló orvosol örv örves örvény örvénylik örvénylő örvös sérv sérves szarv szarvas szarvaz szarvazás szarvazó szerv szerva szervál szerválás szerváló szerves szervetlen szervez szervezetlen szervezett szervezés szervező szerviz szervizel szivárvány szivárványos terv tervez tervezés tervező törvény törvényes törvényi törvénykezés törvénykezik törvénykező törvénytelen törvénytelenség zárvány
rz
berzenkedés berzenkedik berzenkedő borz borzad borzadás borzadály borzadó borzas borzaska borzaszt borzasztás borzasztó borzol borzolás borzoló borzong borzongás borzongó diskurzus érzelem érzelmes érzés érzékel érzékelés érzékelhetetlen érzékelő érzékeny érzékenység érzékenyül érzéketlen érzéketlenség érző fegyverzet fegyverző gyökérzet intarzia karzat körzet körzeti körzés körző kurzor kurzus őrzés őrző sugárzás sugárzik sugárzó szerzet szerzetes szerzés szerző szerződés szerződik szerződő szorzat szorzás szorzó toborzás toborzó vérzés vérzik vérző
rzs
berzsel berzselés berzselő burzsoázia burzsuj dörzsöl dörzsölő dörzsölt horzsol horzsolás horzsoló morzsa morzsalék morzsalékos morzsál morzsás morzsol morzsolás morzsoló perzsa perzsel perzselés perzselő pörzs sarzsi torzsa torzsalkodás torzsalkodik torzsalkodó torzsás törzs törzses törzsi törzsök törzsökös
sb
kosbor presbiter presbitérium
sc scs
sd
esd esdekel esdeklés esdeklő indiánosdi pünkösd pünkösdi pünkösdölés pünkösdölő mosdás mosdik mosdó ósdi
sf
fogásféleség hasforma húsféleség kakasféle késforma levesféleség másféle résforma sásféle
sg sgy
sh
kushad kushadó poshad poshadás poshadó poshadt
sj
sk
ájtatoskodás ájtatoskodik ájtatoskodó áskálódás áskálódik áskálódó basáskodás basáskodik basáskodó bábáskodás bábáskodik bábáskodó bóbiskol bóbiskoló diskurál diskurzus dúskál dúskálás dúskáló esket esketés eskető eskü esküdözés esküdözik esküdöző esküszik esküvő fiaskó fizimiska flaska gorombáskodás gorombáskodik gorombáskodó göthösködés göthösködik göthösködő hatalmaskodás hatalmaskodik hatalmaskodó hepciáskodik hepciáskodó iskola iskolai iskolás iskoláz kapiskál kapiskálás kapiskáló kapzsiskodás kapzsiskodik kapzsiskodó kardoskodás kardoskodik kardoskodó kaska kedveskedés kedveskedik kedveskedni kedveskedő kereskedés kereskedik kereskedni kereskedő keskeny keskenyedik keskenyít kérdezősködés kérdezősködik kérdezősködni kérdezősködő kíváncsiskodás kíváncsiskodik kíváncsiskodni kíváncsiskodó laska leskelődés leskelődik leskelődni leskelődő mafláskodás mafláskodik mafláskodó makrancoskodás makrancoskodik makrancoskodó maskara maskarás mérgeskedik mérgeskedő miskárol muskátli muskéta muskétás muskotály muskotályos nemzetieskedés nemzetieskedő nyegléskedik nyegléskedő otrombáskodás otrombáskodik otrombáskodó önkénteskedés önkénteskedik önkénteskedő paskol paskolás paskoló pereskedés pereskedik pereskedő pipiskedik puska puskás puskázik puskázó roskad roskadás roskadó roskatag sáska skandál skandálás skandáló skandináv skanzen skarlát skarlátos skatulya skála skálázik skálázó skizofrén skizofrénia skorbut skorbutos skorpió sóska sóskás suska szenteskedés szenteskedik szenteskedő szorgoskodás szorgoskodik szorgoskodó táska táskás titokzatoskodás titokzatoskodik titokzatoskodó tobzoska tuskó tüske tüskés undokoskodás undokoskodik vaskos városka viaskodás viaskodik viaskodó zsarnokoskodás zsarnokoskodik zsarnokoskodó zsémbeskedik
sl
fásli fáslis fásliz feslés feslik feslő javaslat javasló jóslat jóslás jósló koslat magaslat magaslati moslék moslékos muslica orvoslás orvosló piroslik pirosló pislákol pislákolás pislákoló pislog pislogás pislogó saslik slag slamasztika slambuc slampos slattyog sláger slepp slicc slicces slisszan slisszanás slisszanó slukk slussz tasli
sly
sm
busman fogásmód ismer ismeret ismeretlen ismerő ismerős ismert ismét ismétel ismétlés ismétlő kasmír pusmog pusmogás pusmogó smaragd smarni smink sminkel sminkes smirgli smirgliz smirglizés
sn
ásni esni fogdosni keresni késni lesni masni mosni nyesni rugdosni snapszer sugdosni sniccer snidling snitt vagdosni vásni vésni
sny
nyelésnyi rebbenésnyi résnyi rusnya ugrásnyi városnyi villanásnyi
sp
aspektus esperes ispán ispánság ispiláng ispotály jáspis kaspó naspolya náspángol náspángolás náspángoló prosperál püspök püspöki ráspoly ráspolyoz spájz spájzol spájzolás spagetti spangli spanyol sparhelt spatula spárga spárgás spárgáz spártai spekuláció spekulál spekuláns spenót spenótos spirál spirális spirituálé spirituális spirulina spongya spóra spórás spórol spórolás spóroló spórolós sport sportol sportoló sportos tesped tespedés tespedő
sr
sramli srég sróf srófolssz
fogasszerű hússzerű késszerű kisszerű lesszerű levesszerű
st
alkoholista alpinista baptista barista beste bestia bestiális borosta borostás buddhista egyetemista este estély estélyi esti estike eszperantista ezüst ezüstös ezüstöz fest festék festés festő festői focista futballista füst füstöl füstölgés füstölgő füstölög füstös gimnazista gusztustalan gusztustalanság humanista humorista istálló istállóz istápol istápolás istápoló isten isteni istenség ízléstelen karistol karistolás karistoló kastély klasszicista komponista kóstol kóstoló kóstolás kóstolgat kóstolgatás kóstolgató kolostor kristály kristályos kristályosodás kristályosodik kristályosodó lista listáz listázás listázó lusta lustaság lustálkodás lustálkodik lustálkodó mester mesteri mesterkedés mesterkedik mesterkedő most mostani mostoha must mustár mustáros mustároz mustos nyest nyüst nyüstöl optimista ostoba ostobaság ostor ostoros ostoroz pacifista palást palástol palástos pást pástétom pástétomos pesszimista posta postás protestál protestáns rasszista rest restell restelkedés restelkedik restelkedő rost rosta rostál rostálás rostély rostélyos rostokol rostokoló rostos röstell röstelkedés röstelkedik röstelkedő stabil stabilitás stadion staféta stangli stanicli statárium statikus statiszta statisztál statisztika statisztikus stáb stelázsi stencil stég stiglic stigma stigmatizált stikli stílus stílusos stíriai stóla stólás stósz test testes testetlen testi turista üst üstök üstökös vastag vastagodás vastagodik vastagság zongorista
sty
aggastyán bástya borostyán borostyános lestyán lestyános ostya ostyás sekrestye sekrestyés
sv
ásvány ásványi fösvény fösvénység ösvény posvány posványos sváb svihák svindli
sz szs
szb szc scs
szd
csúszda csúszdázás csúszdázik csúszdázó
szf
aszfalt aszfaltos aszfaltoz atmoszféra bajuszforma blaszfémia bölcsészféle erdészféle foszfor foszforeszkál foszforeszkáló halászforma ionoszféra koszféle kovászféleség noteszféleség szeszféleség szféra sztratoszféra szószféle szöszforma
szg szgy szh szj
szk
alaszkai arabeszk ászka baszk büszke büszkeség büszkélkedés büszkélkedik büszkélkedő császkál császkálás császkáló csimpaszkodás csimpaszkodik csimpaszkodó csuszka csúszkál csúszkálás csúszkáló deszka deszkás deszkáz diszkó diszkont diszkosz ereszkedés ereszkedik ereszkedő eszkalál eszkaláció eszkábál eszkábáló eszköz eszköztelen eszköztelenség etruszk fészkel fészkelés fészkelő fészkelődés fészkelődik fészkelődő foszforeszkál foszforeszkáló gonoszkodás gonoszkodik gonoszkodó groteszk hibiszkusz horoszkóp iszkiri iszkol iszkolás iszkoló kaleidoszkóp kapaszkodás kapaszkodik kapaszkodó kaszkadőr küszködés küszködik küszködő maszk maszkíroz maszkol maszkos mászkál mászkálás mászkáló merészkedik merészkedő mikroszkóp moszkitó motoszkál motoszkálás motoszkáló muszka obeliszk panaszkodás panaszkodik panaszkodó pászka pereszke periszkóp piszkál piszkálás piszkáló piszkol piszkolás piszkoló piszkos poroszkál poroszkálás poroszkáló pöffeszkedés pöffeszkedik pöffeszkedő pruszlik prüszköl prüszkölés prüszkölő puliszka reszket reszketés reszkető ruszki színészkedés színészkedik színészkedő szkeccs szkíta szöszke sztetoszkóp terjeszkedés terjeszkedik terjeszkedő tetvészkedés tetvészkedik tetvészkedő törleszkedés törleszkedik törleszkedő tuszkol tuszkolás tuszkoló tüszköl tüszkölés tüszkölő üszkös üszkösödés üszkösödik üszkösödő viszket viszketeg viszketegség viszketés viszkető viszkozitás viszkozus
szl
díszlet díszlik észlel észlelés észlelő észlelt foszladozás foszladozik foszladozó foszlás foszlik foszló foszlott iszlám készlet készletez készletezés készletező készletű koszlik koszló koszlott maszlag miszlik muszlin oroszlán oroszlános oszladozás oszladozik oszladozó oszlás oszlik oszló oszlop oszlopos piszlicsáré poroszló pruszlik részleg részleges részlegű részlet részletes részletez részletezés részletező ruszli saszla szlalom szlalomozás szlalomozik szlalomozó szláv szlovák szlovén zászló zászlós zászlóz
szly
szm
böszme eszme eszmei eszmél eszmélet eszméletlen eszméletlenség eszmélés eszmélő koszmó koszmós köszméte oszmán pászma piszmog piszmogás piszmogó pöszméte szöszmösz szöszmötöl szöszmötölés szöszmötölő
szn
csúszni disznó disznólkodás disznólkodik disznólkodó disznóság enyészni használ használatos használható használhatatlan használni hasznos hasznosít hasznosítás hasznosító hasznosul hasznosulás hasznosuló mászni sznob sznobság sznúker sznúkerezés sznúkerezik sznúkerező úszni veszni
szny
arasznyi cseresznye cseresznyés cseresznyéz cseresznyézés cseresznyéző szakasznyi tarisznya tarisznyál tarisznyás
szp
aszpartám aszpik aszpirin eszperantista eszperantó paszpartu passzport puszpáng szponzor szponzorál szputnyik
szr
szs
egészség gonoszság készség merészség pimaszság ravaszság
szt
aggaszt aggasztó asztag asztal asztali asztalos aszteroida augusztus augusztusi azbeszt azbesztes áraszt árasztás árasztó ballaszt biggyeszt biggyesztés biggyesztő borzaszt borzasztás borzasztó cseleszta dagaszt dagasztás dagasztó damaszt drasztikus dermeszt dermesztő diagnosztika diagnosztizál dinasztia drasztikus emészt emésztetlen emésztés emésztő epeszt epesztő ereszt ereszték eresztés eresztő esztelen esztelenség esztendei esztendő esztendős eszterga esztergál esztergáló esztergályos esztéta esztétika esztétikum esztétikus éleszt élesztés élesztő észt észter fagyaszt fagyasztás fagyasztó fakaszt fakasztás fakasztó fantaszta fantasztikum fantasztikus fáraszt fárasztás fárasztó fejleszt fejlesztés fejlesztő fesztivál fesztiválozás fesztiválozik fesztiválozó flaszter fogyaszt fogyasztás fogyasztó futurisztikus füröszt fürösztés fürösztő gesztenye gesztenyés gesztikulál gesztus giliszta gilisztás gimnasztika gimnasztikázik gubbaszt gubbasztó gunnyaszt gunnyasztás gunnyasztó guszta gusztus gusztusos gusztustalan gusztustalanság halaszt halasztás halasztó hamvaszt hamvasztás hamvasztó haraszt harasztos hasztalan hegeszt hegesztés hegesztő hisztamin hisztéria hisztérika hisztérikus hiszti hisztizik hisztiző holokauszt hosztesz ijeszt ijesztés ijesztő illeszt illeszték illesztés illesztő imposztor invesztál invesztálás invesztáló kanaszta kanasztázás kanasztázik kanasztázó kasztanyetta kataszter káposzta káposztás kereszt keresztel keresztelés keresztelő keresztez keresztezés keresztező keresztény keresztényi kereszténység késztet késztetés késztető koleszterin komposzt komposztál komposztos kopaszt kopasztás kopasztó koszt kosztol kosztolás kosztoló kosztos liszt lisztes lisztez lisztezés lisztező lisztéria logisztika lohaszt magasztal magasztalás magasztaló marasztal marasztalás marasztaló miniszter miniszteri minisztériumi misztérium misztikum misztikus molesztál molesztálás molesztáló narcisztikus nyomaszt nyomasztás nyomasztó nyuszt olvaszt olvasztár olvasztás olvasztó oszt osztag osztalék osztatlan osztály osztályos osztályoz osztályozás osztályozó osztás osztó osztott ösztöke ösztökél ösztön ösztönös ösztönöz paraszt paraszti parasztos paszta pasztáz pasztell pászta pásztáz pásztázás pásztázó pásztor pesztó pesztonka pisztácia pisztoly pisztolyos plaszticitás plasztik plasztika plasztikai plasztikus poszt poszter posztó posztol puszta pusztaság pusztít pusztítás pusztító pusztul pusztulás pusztuló ragaszt ragasztás ragasztó raszta repeszt repesztés repesztő rezisztens riaszt riasztás riasztó riposzt riposztol robusztus rusztikus szerkeszt szerkesztés szerkesztő szilveszter szilveszterez szilveszterezés szilveszterező szilveszteri sztaniol sztár sztárol sztárolás sztároló sztepp sztereó sztereotípia szteroid sztetoszkóp sztóma tapaszt tapasztal tapasztalás tapasztaló tapasztalt tapasztás tapasztó tenyészt tenyésztés tenyésztő terjeszt terjesztés terjesztő termeszt termesztés termesztő termosztát teszt tesztel tesztelés tesztelő tesztoszteron tészta tésztás tiszt tiszta tisztás tisztálkodás tisztálkodik tisztálkodó tisztátlan tisztátlanság tisztáz tisztázatlan tisztázatlanság tisztázás tisztázó tisztel tisztelet tiszteletlen tiszteletlenség tisztul tisztulás tisztuló tószt turisztika turisztikai úsztat úsztatás úsztató választ választás választási választék választékos választó veszteg vesztegel veszteget vesztegetés vesztegető veszteglés veszteglő vigasztal vigasztalan vigasztalanság vigasztalás vigasztaló virraszt virrasztás virrasztó
szty
sztyepp
szv
köszvény köszvényes öszvér szving szvingel
szz szzs
tb
futball futballista futballoziktc
bitcoin utca utcai
tcs td
tf
adatféle gittféleség botféleség cetforma csatféleség ecetféleség gátforma hatféle határozatféle hétféle kabátféle kacatféleség kétféle kútforma létforma platform rétféle sittféle tétféle útfél útféle
tg tgy
th
göthös göthösködés göthösködik göthösködő hajlíthatatlan hajlítható hathatós itthon itthoni láthatatlan láthatás látható nátha náthás otthon otthoni otthonos rothad rothadás rothadó rothadt vitathatatlan vitatható
tj
tk
atka átkos átkoz átkozódás átkozódik átkozódó barátkozás barátkozik barátkozó csutka építkezés építkezik építkező étkezés étkezik étkező futkos futkosás futkosó huncutkodás huncutkodik huncutkodó kalitka kalitkás kétkedés kétkedő kotkodál mátka patkány patkó patkol patkós retkes ritkul ritkulás ritkuló szitkozódás szitkozódik szitkozódó szövetkezet szövetkezés szövetkezik szövetkező temetkezés temetkezik temetkező titkol titkolás titkoló titkolózás titkolózik titkolózó titkos titkosít titkosítás titkosító titkosított unatkozás unatkozik unatkozó ütközés ütközik ütköző vétkes vétkezés vétkezik vétkező vitatkozás vitatkozik vitatkozó
tl
adózatlan arcátlan arcátlanság atlasz atléta atletizál atlétika avatatlan átlag átlagol átlagos átló átlós bárdolatlan betlehemes betlehemez betlehemi betli biatlon bizalmatlan bizalmatlanság botladozás botladozik botladozó botlás botlik botló cetli csatlós csetlik csetlő döntetlen egyetlen egyenetlen ehetetlen elégedetlen elégedetlenkedés elégedetlenkedik elégedetlenkedő emésztetlen emészthetetlen esetlen eszméletlen eszméletlenség életlen élhetetlen értetlen értetlenkedik értetlenkedő érzéketlen érzékelhetetlen fejetlen fejletlen fejletlenség felhőtlen független függetlenség hajlíthatatlan halaszthatatlan hanyatlás hanyatlik hanyatló hitetlen hitetlenkedik hitetlenkedő hihetetlen indokolatlan ingatlan irdatlan irgalmatlan ismeretlen járatlan járhatatlan jogosulatlan jogosulatlanság katlan kegyetlen kegyetlenség keletlen kellemetlen kellemetlenség kelletlen keresetlen kényelmetlen kényelmetlenség képzetlen kéretlen korszerűtlen korszerűtlenség kotlik kotló kotlós közvetlen közvetlenség lakatlan lakhatatlan láthatatlan lehetetlen lehetetlenség menthetetlen méltatlan méltatlanság mérhetetlen mozdulatlan mozdulatlanság muskátli neveletlen népszerűtlen népszerűtlenség nyeretlen nyeretlenség nyerhetetlen nyughatatlan nyughatatlanság oltatlan olthatatlan osztatlan ötlet ötletel ötletes ötlettelen pofátlan pofátlanság pótlás pótló pótolhatatlan rakoncátlan rakoncátlankodik rakoncátlankodó rendetlen rendetlenkedés rendetlenkedik rendetlenkedő rendületlen sértetlen sületlen sült szántatlan szerencsétlen szerencsétlenkedés szerencsétlenkedik szerencsétlenség szervetlen szervezetlen szokatlan szórhatatlan szúrhatatlan tehetetlen telhetetlen testetlen tétlen tétlenkedés tétlenkedik tétlenkedő tétlenség tisztátlan tisztátlanság tisztázatlan tisztázatlanság tiszteletlen tiszteletlenség tökéletlen tökéletlenkedés tökéletlenkedik tökéletlenkedő tökéletlenség triatlon triatlonos tudatlan tudatlanság udvariatlan udvariatlanság ütleg ütlegel ütlegelés ütlegelő vállalhatatlan váratlan veretlen veretlenség verhetetlen verhetetlenség véletlen vétlen vitathatatlan zárhatatlan
tly
tm
alkotmány alkotmányos alkotmányoz alkotmányozás alkotmányozó atmoszféra díszítmény építmény készítmény ritmikus ritmizál ritmizálás ritmizáló ritmus
tn
aratni etnikai etnikum etnográfia fojtogatni folytatni futni hatni igazgatni jutni kötni látni nyitni sütni úrhatnám úrhatnámság vetni
tny
csipetnyi falatnyi leheletnyi pillanatnyi kotnyeles kotnyeleskedés kotnyeleskedik kotnyeleskedő szputnyik tucatnyi
tp
tr
albatrosz amfiteátrum atrocitás attrakció attraktív átrium botrány botrányos citrom citromos csetresz csitri csotrogány etruszk fetreng fetrengés fetrengő futrinka gyatra gyötrő gyötrődés gyötrődik gyötrődő hátrál hátrálás hátráló hátráltat hátráltató hátrány hátrányos kátrány kátrányos kátrányoz ketrec ketreces kétrétű kotródik kotródó latrina létra matrac matrica matricás matring matróna matróz metró metronóm metrózik motring nátrium neutron nitrogén nutria otromba otrombaság otrombáskodás otrombáskodik otrombáskodó patron patronál patronáló patronos patrónus pátria petrezselyem petrezselymes petróleum potroh potrohos retró retrográd salétrom salétromos tetraéder tetrán traccsol traccsolás traccsoló tradíció tradicionális trafál trafáló traffipax trafik trafikos trafó tragacs tragédia tragikus traktál traktor traktoros tram-train trambulin trambulinoz trambulinozás trambulinozó trampli trapéz trappista trappol trappolás trappoló trauma traumatikus traumatizál traumatizált trágár trágárkodik trágárkodó trágárság trágya trágyás trágyáz trágyázás trend trendi tré tréfa tréfál tréfálkozás tréfálkozik tréfálkozó tréfás tréner tréning tréningezik tréningező triangulum triatlon tribün tricikli trikó trikolór trikós trió triola tripla triplázás triplázik trófea trófeás troll trollkodás trollkodik trollkodó trombita trombitál trombitás trombózis trombózisos tromf tromfol tromfolás tromfoló trón trónol trónoló trónus trópus trópusi troszka troszkás trükk trükkös trükközés trükközik trükköző vitrázs vitrin vitrines vitriol vitriolos
ts
barátság barátságos barátságtalan barátságtalanság hátsó huncutság kétség kétséges kétségtelen kötöttség követség küldöttség lehetséges mulatság mulatságos tehetség tehetséges tehetségtelen vétség
tsz
tty
tv
borotva borotvál borotválás borotváló borotválkozás borotválkozik borotválkozó borotváló borotvás hamisítvány hatvan hatvanas hatvanad hatvanadik hatvány hatványoz hatványozás hatványozó hetven hetvened hetvenkedik hetvenkedő hetvenes hitvány hitványság hitves hitvesi jogosítvány kötvény kötvényes látvány látványos litván mutatvány mutatványos ótvar ótvaros ötven ötvened ötvenedik ötvenes ötvös ötvöz ötvözet ötvöző patvar pitvar tetves tetvészkedés tetvészkedik tetvészkedő tviszt tvisztel tvisztelés tvisztelő ültetvény ültetvényes
tz tzs
tyb tyc tycs tyd tyf tyg tygy tyh tyj
tyk
butykos bütykös pityke pitykés potyka szotykos szutykos zötykölődés zötykölődik zötykölődő
tyl tyly
tym
szötymörgés szötymörgő szötymörög
tyn tyny
typ
pitypang pitypangos pitypalatty
tyr
szatyros
tys tysz tyt tyv tyz tyzs
vb vc vcs vd
vf
névforma savféleség szívforma
vg vgy vh vj vk
vl
bóvli
vly
vm
vívmány
vn
hívni ívni óvni vívni
vny vp vr vs
vsz
savszerű savszerűség
vt
névtelen névtelenség savtalan szívtelen szívtelenség
vz vzs
xh
exhumál exhumálás
xk
exkavátor
xp
expedíció expedíciós exponál exponálás export exportál expozíció
xt
extatikus extázis szextáns
zb
azbeszt azbesztes frizbi frizbizés frizbizik frizbiző
zc zcs
zd
barázda barázdál barázdált barázdás buzdít buzdítás buzdító buzdul buzdulás buzduló garázda garázdaság garázdálkodik garázdálkodó gazda gazdag gazdagodás gazdagodik gazdagság gazdaság gazdasági gazdaságos gerezd gerezdes gizda kezd kezdet kezdeti kezdemény kezdeményez kezdeményezés kezdeményező kezdeni kezdő küzd küzdelem küzdelmes küzdés küzdő mozdony mozdul mozdulat mozdulatlan mozdulatlanság mozdulás mozduló pozdorja pozdorjás rezdül rezdülés rezdülő tűzdel tűzdelés tűzdelő tűzdelt
zf
eszközféleség frízféle gazféle gázféleség gézféle gőzféle házforma kézforma lázforma lemezféle mázféle mezféle mézféleség vázforma vízféle
zg
birizgál birizgálás birizgáló borozgat borozgatás borozgató buzgalom buzgár buzgó buzgolkodás buzgolkodik buzgolkodó gizgaz gizgazos igazgat igazgatás igazgatni igazgató izgalmas izgalom izgat izgatás izgató izgul izgulás izguló mezgerel mézga mézgás mozgalmas mozgalom mozgat mozgató mozgás mozgékony mozgékonyság mozgó rezget rezgés rezgő
zgy zh zj
zk
alázkodás alázkodik alázkodó alkalmazkodás alkalmazkodik alkalmazkodó egyezkedés egyezkedik egyezkedő gyalázkodás gyalázkodik gyalázkodó győzköd győzködés győzködő helyezkedés helyezkedik helyezkedő húzkod húzkodás húzkodó magyarázkodás magyarázkodik magyarázkodó öltözködés öltözködik öltözködő pofozkodás pofozkodik pofozkodó rázkódás rázkódik rázkódó
zl
bűzlik bűzlő csúzli csúzlizik gázló ízlel ízlelés ízlelő ízlés ízléses ízléstelen hizlal hizlalás hizlalda hizlaló közlekedés közlekedik közlekedő közlemény közlendő közlékeny közlékenység közlés közlő közlöny mázli mázlista müzli müzlis prézli prézlis puzzle ribizli ribizlis rizling sezlony üdvözlet üdvözlés üdvözlő üzlet üzletel üzletelés üzletelő üzleti
zly
zm
alkoholizmus autizmus buddhizmus csizma csizmás egyezmény egyezményes fantazmagória hinduizmus izmos izmosodás izmosodik izmosodó izmoz kapitalizmus karizma karizmatikus kedvezmény kedvezményes kedvezményez kedvezményezett kozmál kozmáló kozmetika kozmetikáz kozmetikus kozmikus kozmosz narcizmus nehezményez nehezményező optimizmus pesszimizmus prizma rozmaring rozmaringos rozmár turizmus zúzmara zúzmarás zuzmó zuzmós
zn
áldozni átkozni enyvezni evezni éhezni élvezni étkezni fázni fékezni főzni fűzni gáznemű hámozni kérdezni könnyezni követelőzni priznic rázni rágózni szappanozni szögezni tervezni üldözni ütközni üvöltözni vagdalkozni végezni vétkezni vézna véznaság
zny zp
zr
ezred ezredes ezredik ezres izraeli uzron
zs
egyezség igazság
zsz
házszerűség mezszerű vázszerűzt
aztán áztat áztatás áztató biztat biztatás biztató biztonság biztonsági biztonságos biztos biztosít biztosítás biztosító csicskáztat csicskáztatás csicskáztató eszköztelen eszköztelenség figyelmeztet figyelmeztetés figyelmeztető győztes hintáztat hintáztató kápráztat kápráztató kárhoztat kárhoztató közt köztes lemeztelen meztelen meztelenít meztelenítő utaztat utaztatás utaztató ütköztet ütköztetés ütköztető versenyeztet versenyeztetés versenyeztető
zty
zv
fogalmazvány körözvény kötelezvény közvetít közvetítés közvetítő közvetlen közvetlenség özvegy özvegység özvegyül özvegyülés özvegyülő rendezvény
zzs
zsb zsc zscs zsd
pezsdül pezsdülés pezsdülő rozsda rozsdás rozsdásodik rozsdásodó tőzsde tőzsdézik tőzsdéző
zsg
pezsgés pezsgő pezsgőzés pezsgőző pozsgás nyüzsgés nyüzsgő
zsf
bézsféle blamázsféle darázsféleség garázsforma gúzsféle parázsféle rizsféleség rozsféle rúzsforma vitrázsforma
zyg zsgy zsh zsj zsk
zsl
kuruzslás kuruzsló parázslik parázsló varázslat varázslatos varázslás varázsló vizsla vizslat vizslatás vizslató
zsly
zsm
dézsma dézsmál dézsmálás dézsmáló pézsma zsolozsma zsolozsmázás zsolozsmázik zsolozsmázó
zsn zsny zsp zsr zss
zssz
bézsszerű darázsszerű garázsszerű garázsszerűség gúzsszerűség parázsszerű rizsszerű rozsszerű rúzsszerű rúzsszerűség vitrázsszerű
zst
darázstalan garázstalan rizstelen rúzstalan varázstalan varázstalanság
zsv zsz